A diktatórikus rendszerek bukása után jobbára elszabadul a bűnözés és a korrupció. A vallás segít a rend létrejöttében, és jó szövetséges a szélsőségesekkel szemben.
„A vallás az erkölcsi kultúra egyik, sok esetben legfőbb, némely esetben pedig egyetlen forrása” – írja a Policy Review-ban Amitai Etzioni washingtoni egyetemi tanár, a kommunitárius hálózat alapítója. A kommunitarizmus a liberalizmussal szemben a közösségi kapcsolatok fontosságát hirdeti. A baloldal-jobboldal tengelyen középre helyezi magát: a baloldalhoz áll közelebb például az állam jóléti beavatkozásának igenlésében, a jobboldalhoz pedig a vallás szerepének megítélésében.
Az elemzés Oroszország, Kína, Afganisztán és Irak helyzetének összehasonlításával kezdődik: a négy ország állapotában az a közös, hogy a tekintélyelvű rendszerek összeomlását (Kína esetében ez azért még korántsem befejezett tény) az antiszociális megnyilvánulások robbanásszerű elterjedése követte. Etzioni szerint tévedés lenne azt hinni, hogy ezek a jelenségek önmaguktól, vagy a demokratikus intézmények törvénybe iktatásától elmúlnak.
Oroszországban a szerző korántsem lát akkora javulást e téren, mint Putyin volt orosz elnök – ma miniszterelnök – támogatói. 1993-ban, az összeomlás utáni mélyponton hárommilliónál kevesebb bűncselekményt jelentettek, 2005-ben, évekkel a putyini konszolidáció után viszont három és félmilliót. „A gyilkosságok gyakran felderítetlenek maradnak, mert a rendőrséget megvesztegetik, a bíróságot pedig megfélemlítéssel késztetik a ’megfelelő’ ítélet meghozatalára.”
Kínában, a gazdasági nyitással párhuzamosan évtizedek óta csökken a kommunista párt hatalma, és közben bő húsz év alatt négyszeresére nőtt a bűncselekmények száma. Az erőszakos bűncselekményeké még nagyobb mértékben.
Afganisztánban és Irakban hasonló a helyzet, mióta megbukott a tálib rendszer, illetve Szaddám Huszein rezsimje. Ha a felkelő csoportok fegyveres tevékenységét nem számítjuk is, a bűnözés a korábbinál jóval nagyobb méreteket ölt, különös tekintettel a pedofíliára, a nemi erőszakra és az emberrablásra. És Afganisztán esetében persze az ópiumtermelésre. A rendfenntartó erők és a bíróságok a megfélemlítés és a korrupció miatt alig képesek cselekedni.
A demokráciához nem elég a szólásszabadság, a szabad választás. Arra is szükség van, hogy a polgárok egyetértsenek bizonyos alapvető értékekben, türelmet tanúsítsanak különféle politikai és vallási nézetek iránt, ellenezzék a jogtalan hátrányos megkülönböztetést és a viták erőszakos megoldását. A jog csak kisegítő szerepben lehet eredményes. Ha a társadalom tagjainak nagy részét ellenőrizni kell, akkor reménytelen a feladatuk. Nem szólva arról, hogy ők maguk is inkább ellenőrzésre szorulnának. A közbiztonsághoz olyan társadalmi szövetre van szükség, amely szociális magatartásra készteti az embereket.
Az amerikai alkoholtilalom kudarca azt bizonyítja, hogy az a törvény, amelyet nem követ önként a lakosság többsége, nem lehet hatékony. Ugyanezt bizonyítja az amerikai adórendszer sikere: a polgárok jogosnak tekintik, hogy fizessenek a kormánynak. Az olaszok viszont jogos keresményük megkurtításának tartják az adót, és hazájukban elterjedtebb is az adókerülés.
„A tapasztalat azt mutatja, hogy az embernek van egy sötét, rakoncátlan énje, s ezt kordában kell tartani.” Amikor a totalitárius vagy tekintélyelvű korlátok leomlanak, a rend más, legitim forrását kell felfedezni. És például egy közel-keleti országban ez nem lehet a klasszikus nyugati filozófia. Egy hitbuzgó ázsiai muzulmánnal nem lehet értelmes párbeszédet kezdeni azzal, hogy Locke-ra, Kantra vagy az emberi jogok egyetemes nyilatkozatára hivatkozunk. Nagyobb sikerrel kecsegtet, ha a Nyugat azoknak a hangját erősíti, akik a Korán alapján ellenzik az erőszakot. Ez közelebb visz a világbékéhez, mintha azt erőltetnénk, hogy a helyi politikai rendszerek a brit, az amerikai vagy a francia modellt kövessék.
Az Egyesült Államoknak támogatnia kellene a mérsékelt vallási vezetőket ahelyett, hogy egy kalap alá venné őket a szélsőségesekkel. Ha elvetik is a liberális demokráciát, olyan politikai kultúrát terjesztenek, amely elítéli az erőszakot.
Az újonnan felszabadult társadalmaknak erkölcsi kultúrát kell teremteniük, amely nélkül nincs rend a társadalomban. És ebben nagy szerepet játszhatnak a vallás mérsékelt, erőszakellenes változatai.