Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Amit szabad Mohamednek

2012. április 30.

A BBC igazgatója elismeri, hogy a köztelevízió körültekintőbb és óvatosabb a muszlimokat vélhetően sértő műsorokkal, mint a keresztény érzelműeket bántókkal szemben. A liberális filozófus szerint elfogadhatatlan a kettős mérce alkalmazása.

Vajon összeegyeztethető-e az egyenlőség fogalmával, hogy a brit közélet sokkal nagyobb tekintettel van a muszlim hívők érzelmeire, mint a keresztényekéire? – teszi fel a kérdést Timothy Garton Ash a Guardian hasábjain.

A cikk apropója egy beszélgetés, amelyet maga a szerző folytatott Mark Thompsonnal, a BBC vezérigazgatójával a szólásszabadság határairól. Garton Ash a beszélgetés során kijelentette: elképzelhetetlen, hogy a BBC a muszlimokat olyan mértékben sértő műsort mutasson be, mint például a Jézust bepelenkázott babaként ábrázoló Jerry Springer szatirikus musical, amelynek közvetítése nagy felháborodást keltett. Thompson elismerte, hogy a BBC valóban óvatosabb a muszlimok esetében.

A BBC vezérének kijelentése nem maradt visszhang nélkül. A jobboldali Daily Mail és több keresztény szervezet szerint Thompson lényegében beismerte a kettős mérce használatát a közmédiában. A Spectator konzervatív hetilap szarkasztikus cikkében azt a kérdést tette fel, hogy vajon a keresztények is nagyobb megértésre számíthatnának-e, ha azzal fenyegetőznének, hogy megölik Mark Thompsont, amennyiben jóváhagyja a keresztényeket sértő tartalmak sugárzását.

Timothy Garton Ash nem értett egyet a kettős mércével. Hiszen abból valóban az következik, hogy az erőszakkal fenyegető radikális kisebbségnek több jár. Ez egyenlő lenne a zsarolás legitimálásával, ráadásul minden bizonnyal arra késztetné a vallási közösségeket, hogy fenyegetőzéssel érjenek célt.

Thompson azonban azt is megjegyezte, hogy nem kizárólag a fenyegetés indokolja a kettős mérce alkalmazását. A muszlimok kisebbségben vannak a brit társadalomban és – szemben a keresztényekkel – ki vannak téve a széles körben elterjedt társadalmi előítéleteknek és a diszkriminációnak. Másrészt pedig azt is figyelembe kell venni, hogy a különböző világnézetű egyéneknek különböző az ingerküszöbük. A muszlimok érzékenyebben reagálnak a vallásgyalázásra, és ezért is indokolt, hogy velük szemben óvatosabb a közmédia.

Garton Asht ezek az érvek sem győzik meg. Szerinte a BBC-nek a muszlimok iránt sem kellene nagyobb megértést tanúsítania, mint a keresztények iránt. Ha az ő érzelmeiket szabad sérteni, akkor legyen szabad a muszlimokét is. Hiszen ez következik az egyenlőség elvéből, és ha nem így járunk el, akkor a muszlimok hátrányos megkülönböztetése ellen is nehezebben léphetünk fel.

A dolog érdekessége – teszi hozzá Garton Ash –, hogy az egyenlőséget mindenki szelektíven alkalmazza. Miközben a keresztények az egyenlőség nevében követelnek maguknak a muszlimok iránti megértéssel egyenlő figyelmet a köztelevíziótól, gyakran maguk is előszeretettel támogatják a kettős mércét. A Mohamed-karikatúrák publikálását a szólásszabadság nevében támogató európai liberálisok pedig lelkesen pártolják, hogy az állam a törvény erejével lépjen fel a különböző népirtások tagadása ellen. Mint a Metazinban is olvasható volt, Garton Ash ellenezte, hogy Franciaország törvényben tiltotta meg az úgynevezett örmény holokauszt tagadását. Ezt a törvényt a francia Alkotmánytanács később hatályon kívül helyezte.