„Milliárdos hűbéruraink megválasztásának lehetősége nagyjából annyi szabadságot jelent, mint a samponunk kiválasztása” – írja Ian Bogost internetguru az Atlantic magazin hasábjain.

A cikk apropója a washingtoni fellebbviteli bíróság döntése, amely kimondja, hogy a Szövetségi Hírközlési Hatóságnak (FCC) nincs jogosítványa arra, hogy az internetszolgáltatókat kötelezze az egyenlő sávszélesség biztosítására. A döntés lényegében a hálózati semlegesség végét vetíti előre: az következik ugyanis belőle, hogy a szolgáltatók magasabb díjak ellenében gyorsabb elérést biztosíthatnak egyes internetes oldalaknak.

Az információszabadság hívei szerint a hálózati semlegesség felszámolása a nagyvállalati tőke győzelme a kis és független internetes vállalkozások fölött. Attól tartanak, hogy a tőkeerős internetóriások a gyorsabb letöltést lehetővé tévő sávszélesség megvásárlásával megerősítik saját piaci pozíciójukat, és ellehetetlenítik a kisebb és független vállalkozásokat. Ennek akár az is következménye lehet, hogy az új kezdeményezések nem tudnak betörni a piacra, hiszen nem lesz kellő forrásuk ahhoz, hogy versenyre keljenek a gyors elérést kínáló, már befutott cégekkel. Márpedig ez az innováció lassulását okozhatja.

Bogost nem ért egyet a kritikusokkal, mert még náluk is pesszimistább. Nem tagadja, hogy a hálózati semlegesség a piackorlátozásra vágyó nagyvállalatoknak kedvez, viszont rámutat, hogy a semlegesség is monopolhelyzetet eredményezett. A kishalaknak eddig sem volt esélyük rá, hogy felvegyék a versenyt a nagyokkal. Leginkább csak abban bízhattak, hogy sikerül úgy illegetniük magukat, hogy a piacvezető internetes cégek fantáziát lássanak bennük, és felvásárolják őket. A hálózati semlegesség is a nagyoknak kedvezett – a piacot uraló, és ezért rendkívül nagy forgalmat bonyolító videómegosztónak és az egyeduralkodó közösségi oldalnak, amelyek eddig külön ellenszolgáltatás nélkül is nagy sávszélességet kaphattak. A jövőben legalább fizetniük kell érte.