„Egyre több múlik azon, hogy a ranglétrán feljebb elhelyezkedő szülők a lehető legjobb iskolába tudják-e járatni gyermekeiket” – olvassuk Robert Reichtől, a Clinton kormány egykori munkaügyi miniszterétől, a berkeleyi egyetem tanárától a Salonban.
A régóta egyenlőségpárti Reich, akinek számos tanulmánya után tavaly dokumentumfilmje is megjelent a társadalmi egyenlőtlenségről, egy hétéves latin-amerikai származású kislány esetéből indul ki. Vivian csupa virtigli angolszász fehér bőrű gyerekkel jár egy városi iskolába a jómódúnak számító kaliforniai Orinda városában. Iskolája ezt bizonyára nem tartotta egészen természetesnek, magándetektívet fogadott ugyanis, hogy megtudja, vajon Vivian állandó orindai lakos-e, mert csak eben az esetben jár neki az ottani ingyenes oktatás. Az iskolát nem csalta meg a szimata, gyanúja beigazolódott. Vivian állandó lakhelye ugyanis a közeli Bay Point. Ennek megfelelően közölték is anyával és gyermekével, hogy ott keressen magának iskolát, ha egyszer ott lakik. Az anya Orindában „bentlakó” nevelőnő egy jómódú házban. Olyannyira bentlakó, hogy a kis Viviannek saját szobája van ott, a helyi templomba jár, a helyi közösségi házba jár tornára és színház-szakkörbe. A kitiltás végül nem sokáig tartott, mert az ismerősök körében és a sajtóban nagy volt a felzúdulás. Az iskola visszakozott, és minden megoldódott, kivéve a társadalmi problémát, amely az egész kalamajkát okozta.
Bay Point lakói gyakran dolgoznak az orindaiaknak kertészként, szakácsként, vagy éppen gyermeknevelőként. Bay Pointban a lakosság több mint fele latinó, és lakik ott tízszázaléknyi afroamerikai is. Reich nem mulasztja el megjegyezni, hogy ezzel szoros összefüggésben községi iskoláik az eredményességet mutató mérce, a GreatSchools minősítő rendszer maximum tíz pontjából kettőt-hármat-négyet érnek el. Az orindai iskola tízet. E mögött egyébként nem csupán a szülői ház jobb kulturális környezete áll, hanem a szülők és általában a helyi lakosok jelentős anyagi áldozatvállalása is. Ők viszont potyautasnak tekintenek mindenkit, aki az ebből fakadó előnyöket hasonló befizetés nélkül akarja élvezni. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy féltékenyen őrzik városkájuk határát a körötte egyre nagyobbra duzzadó latinó lakosságtól. Bizonyára nem csupán az iskola miatt, bár Reich csak erről ír. A jó iskola egyre inkább szinte kizárólagos út ahhoz, hogy valaki az elithez tartozzék felnőtt korában, az elit pedig egyre kizárólagosabb élvezője a gazdasági többlet-javaknak. A szülők ezt pontosan értik, és mind fontosabbnak tartják, hogy gyermekeik a lehető legmagasabb szintű oktatásban részesüljenek. Csak az ilyen gyermekek juthatnak ugyanis be a legjobbnak számító egyetemekre. Egyébként Kaliforniában az újszülöttek a bőrszín alapján is többé-kevésbé megkülönböztethető kisebbségekhez tartoznak. Ettől a többségtől igyekeznek elzárkózni az orindai szülők, és Reich érti a logikájukat, de nem helyesli. Egész Amerika a mexikói határon át beszivárgó illegális bevándorlókra figyel – írja. Pedig az igazi határ az országon belül húzódik.