Innovatív államkapitalizmust!

2015. április 26.

A Harvard Egyetem politikai gazdaságtan professzora szerint nem szükségszerű, hogy a technológiai fejlődés okozta egyenlőtlenség a kapitalizmus összeomlásához vezessen. Megfelelő állami beavatkozással elérhető, hogy az innováció és az automatizálás gyümölcseit széles rétegek élvezzék.

 

„A 20. században a jóléti állam demokratizálta és ezzel stabilizálta a kapitalizmust. A 21. században az innovációs államra vár ez a feladat” – írja Dani Rodrik harvardi professzor a Project Syndicate-en.

A technológiai forradalom újabb hulláma jelentősen csökkenti az emberi munkaerő-igényt. Nő a munkanélküliség, és miközben a termelési technológiák tulajdonosai egyre gazdagabbak lesznek, a bérből és fizetésből élők elszegényednek. Mint arról a Metazin is beszámolt, vannak, akik egyenesen a marxi jóslat beteljesülését várják, mondván, az információs forradalom és az automatizálás miatt egyre növekvő egyenlőtlenség elviselhetetlen lesz, és teljes politikai és társadalmi forradalomhoz vezet.

Rodrik szerint azonban korai még a kapitalizmus halálhírét kelteni. Elvégre a fejlett világban, a huszadik században egyszer már sikerült megfékezni a kapitalizmus következtében fellépő növekvő társadalmi egyenlőséget. Akkor a jóléti állam intézményével sikerült elérni, hogy széles tömegeknek álljon érdekében a kapitalizmus fenntartása. Rodrik szerint az újraelosztás eme módja azonban ma nem járható (bár nem fejti ki, miért). Ám ebből nem következik, hogy az egyenlőtlenség növekedése megállíthatatlan.

Rodrik a jóléti állam megerősítése helyett azt javasolja, hogy az állam aktívan, kockázati tőke juttatásával ösztönözze az innovációt. Felidézi Mariana Mazzacutónak a Metazin által korábban szemlézett könyvét, amely kimutatja, hogy a technológiai és informatikai forradalom vezető szereplői jelentős állami támogatásnak köszönhetik sikerüket. Rodrik egyetért Mazzacuto azon javaslatával, miszerint az államnak tulajdonrészt kellene követelnie a kutatásfejlesztésbe fektetett támogatásért. Így egyrészt biztosítani lehet az innovációhoz szükséges kockázati tőkét, másrészt az állami tulajdonon keresztül elérhetővé válik, hogy a sikeres cégek profitjából az egész társadalom részesüljön.

A kérdés már csak az, hogyan lehetne kizárni, hogy az állami kockázatitőke-befektetések korrupció áldozataivá legyenek. Mi a garancia rá, hogy a jelentős közpénzek a valóban ígéretes innovációt, nem pedig a semmilyen jelentős fejlesztéssel nem kecsegtető baráti projekteket támogatják? Rodrik szerint egyszerű a megoldás: autonóm, a jegybankok mintájára működő szakértői testületekre kell bízni a pénzek elosztását és a tulajdonszerzést. Amennyiben a testület befektetési mérlege negatív, a kormány beavatkozhat a működésükbe.