A kínai cenzúra halad a korral

2015. augusztus 16.

A kínai pártvezetés cenzorai eddig is tartották a lépést az internettel. Most azonban új fokozatba kapcsolnak, és az internet előnyeit kihasználva tökéletesítik a megfigyelést és a cenzúrát.

 

Az internet azzal kecsegtetett, hogy elhozza a szabadságot Kína számára. A kormány Hszi Csin-ping vezetésével leszámolt ezzel az álommal” – írja Angela Köczkrits a Die Weltben.

Mint arról a Metazin az elmúlt tíz év során rendszeresen beszámolt, a kínai kommunista cenzúra lépést tart az internet terjedésével. Cenzorok tízezreit alkalmazza az ellenzéki vélemények és szervezetek kiszűrésére, a külföldi internetszolgáltatókkal megállapodást köt a rezsim számára nem kívánatos tartalmak szűréséről, a nyugati hardver-beszállítókkal együttműködve megfigyeli állampolgárait (még az emigrációba menekülteket is), illetve saját közösségi- és keresőoldalakat indít.

Köczkrits hozzáteszi, hogy a kínai pártvezetés a hagyományos propagandamódszereket is beveti az interneten: saját hírportáljaival és bloggereivel igyekszik terjeszteni a kormánypropagandát. Még arra is ügyel, hogy az alternatív vizuális kultúra elemeit felhasználva szólítsa meg a fiatalokat.

Ahol az agitáció és a propaganda nem működik, ott a törvény erejével igyekszik elejét venni a rendszer aláásásának. Köczkrits felidézi azt a 2013-ban hozott törvényt, amelynek értelmében 500-nál több megosztás vagy ötezernél több olvasó esetén az álhíreket és rágalmakat tartalmazó cikkek szerzőit akár három év börtönbüntetésre ítélhetik. Azt, hogy mi számít álhírnek, természetesen a kommunista hatóságok döntik el eseti elbírálás alapján. A precedensek pedig arra utalnak, hogy a pártvezetést rossz színben feltüntető, illetve a kormányt kritizáló cikkek börtönnel szankcionálandó álhírek.

Mindez azonban csak a kezdet. A pártvezetés arról határozott, hogy 2020-ra minden nagykorú kínai állampolgárról úgynevezett megbízhatósági mutatószámot készítenek. A mutatószám tükrözni fogja az állampolgár pénzügyi helyzetét, esetleges büntetett előéletét és az interneten mutatott magaviseletét is. Sőt, hála a mobiltelefonos cellaadatoknak, a kormány az ellenzéki tüntetéseken való részvételt is regisztrálhatja. A párt szempontjából károsnak ítélt személyektől ennek alapján megtagadható lesz a hitel, a lakás, avagy egy-egy megpályázott álláshely is.

A kormány bírálói szerint a rendszer az internet segítségével a cenzúra és a fegyelmezés minden korábbinál hatékonyabb módszerét építi ki. A hatóságok viszont nem látnak semmi kivetendőt abban, hogy a társadalmi bizalom erősítésén és a társadalmilag elvárt normák érvényre juttatásán fáradoznak.