A konzervatívok boldogabbak, de butábbak?

2015. augusztus 30.

Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a republikánus párti szavazók jóval elégedettebbek az életükkel, és nagyobb részük él házasságban. Egy kanadai kutatás pedig okosabbnak találja a liberálisokat, mint a konzervatívokat. Ha nagyon komolyan vennénk az adatokat, arra lyukadnánk ki, hogy a butaság boldogít. Inkább nem vennénk nagyon komolyan.

 

A konzervatívok és a republikánus pártiak gyakrabban élnek házasságban, mint a liberálisabb pártok hívei, és elégedettebbek a kapcsolatukkal” – foglalja össze a konzervatív Family Studies intézet kutatásának eredményét a Daily Mailben Daniel Bates.

A konzervatív amerikaiak közül 17 százalékkal többen élnek házasságban és 9 százalékponttal többen elégedettek házasságukkal. (A kutatás a „happy” szót használja, de a gyakorlatban ez a kifejezés nem a boldogságot, hanem az elégedettséget jelenti.) A kutatási jelentést idézve a tudósító megállapítja, hogy a jobboldaliak optimistábbak, adakozóbbak, és hajlamosabbak „rózsaszín szemüvegen át” tekinteni házasságukra.

A baloldali Huffington Postban ez utóbbi megállapítást Kevin Drum úgy értelmezi, hogy ezek szerint a konzervatív intézet kutatói maguk is elismerik, hogy a konzervatív válaszadók értékelését fenntartással kell fogadni. Először is nem biztos, hogy a konzervatívok nem egyfajta konzervatív elváráshoz igazodnak, amikor elégedettnek mondják magukat. Másodszor pedig a konzervatív ember kevésbé kritikus a környezetével kapcsolatban, és ezért – függetlenül a házasság minőségétől – átlagban elégedettebben nyilatkozhat, mint a liberális.

A Daily Mail egyúttal egy kanadai elemzést is ismertet, amely összefüggést lát az intelligenciaszint és a pártállás között. Ez a publikáció 2013 elején jelent meg a Psychological Science-ben, bár a recenzens új kutatásnak nevezi, és azt emeli ki belőle, hogy a jobboldaliak átlagban kevésbé intelligensek, mint a baloldaliak, továbbá akik alacsony intelligenciahányadost értek el gyermekkorukban, azok hajlamosak rasszista és homofób nézeteket képviselni felnőttkorukban. A cikk idézetei egy 2012-ben megjelent interjúból származnak, amelyben az egyik kutató, Gordon Hodgson pszichológus elmagyarázza, hogy nem a butaság vezet rasszizmushoz, hanem ez a kapcsolat a politikai hovatartozás közbejöttével jöhet létre. Az alacsonyabb intelligenciahányadossal rendelkezők ugyanis nagyobb stabilitást és biztonságot igényelnek, és ennek a konzervatív áramlatok jobban megfelelnek. Konzervatív körökben pedig gyakoribb az idegenkedés a más etnikumokkal és a melegekkel szemben.

Egy harmadik tanulmányt ismertetve a Daily Mail azt állapítja meg, hogy a konzervatívok, bármily meglepő, jobban irányítják életüket, jobban koncentrálnak a feladatra és kitartóbban igyekeznek teljesíteni. Ennek hátterét a kutatók abban látják, hogy a konzervatív ember jobban hisz a szabad akarat szerepében. A liberálisok hajlamosabbak azt hinni, hogy külső tényezők és társadalmi viszonyok determinálják életüket.

Ha mindezt összeadjuk, egyre vonzóbbnak látszik a Huffington Post cikkének végkövetkeztetése: „Adjuk döntetlenre ezt a partit.”