„Az amerikai politikai rendszer hanyatlása egyedül akkor orvosolható, ha a népi elégedetlenség bölcs vezetéssel és jó politikával párosul. Még nem késő” – írja a Foreign Affairsben Francis Fukuyama.

Tavaly szeptemberi cikkében Fukuyama arról írt, hogy Amerikát a hanyatlás jellemzi, éspedig azért, mert a fékek és ellensúlyok rendszere fokozódó mértékben akadályozza a döntéshozatalt, mivel az ideológiai ellentétek egyre mélyülnek. Ehhez hasonló fejtegetéseket tavaly ősszel a Metazin hasábjain is olvashattunk. Az elnökválasztásokon az amerikai rendszer a demokratáknak kedvez, a törvényhozási választásokon pedig a republikánusoknak, ezért nem tekinthető anomáliának a mai állapot, amikor liberális (baloldali) elnök konzervatív (jobboldali) törvényhozással áll szemben, és kölcsönösen blokkolni képesek egymás kezdeményezéseit. Ahogy Fukuyama tavaly fogalmazott, a mai helyzetben a hatalom a cselekvést megakadályozó erőcsoportok, a vétokrácia kezében van.

Most az általa populistának nevezett protesztjelöltek sikerének fényében tér vissza tavalyi megállapításaihoz. A republikánus elnökjelölt, Donald Trump és a demokraták elbukott, de igen jól szereplő szocialista jelölt-aspiránsa, Bernie Sanders egyaránt azért ért el váratlanul jó eredményt, mert pártjuk cserbenhagyta valamikori legfőbb szavazóbázisát, a fehér alkalmazotti és munkásrétegeket. A republikánusok a szabadpiaci megoldásokban érdekelt nagy üzleti köröket támogatták, a demokraták pedig az identitáspolitikát, vagyis a legkülönfélébb nemi és etnikai kisebbségek képviseletét helyezték politikájuk központjába. Ráadásul Bill Clinton elnöksége óta ők is támogatták a szabadpiaci politikát. Ez valóban növelte a világgazdaság együttes teljesítményét, és százmilliókat emelt ki a nyomorból a távol-keleten, de Amerikában több millió munkahelyet szüntetett meg.

Ezen a helyzeten a ’populista’ politika csak rontani tudna, mert ötven év liberalizációját nem lehet büntetlenül visszafordítani, ez ugyanis kölcsönös protekcionista intézkedésekhez, vagyis súlyos gazdasági visszaeséshez vezetne. Fukuyama szerint vissza lehetne azonban csábítani a globális amerikai nagytőke egy részét, és más eszközökkel is ösztönözni lehetne a fellendülést, de ma az ehhez szükséges adóintézkedések biztosan elbuknának a törvényhozásban. Ugyanígy sürgős lenne a bevándorlás tényleges szabályozása is, de a mai megosztottság közepette ez a régóta elismerten esedékes intézkedéscsomag is várat magára. Más szóval, a gazdasági bajokat, amelyek a populizmust felszínre hozták, csak akkor lehet kezelni, ha az állam működési elvei is módosulnak, és visszanyesik a vétokrácia hatalmát. Ehhez persze ma ugyancsak a vétokrácia hozzájárulása kellene, de Fukuyama szerint szerencsés esetben ezt a népharag képes lehet kivívni.