Kettős állampolgárság, kettős lojalitás?

2017. április 25.

A kettős állampolgárság és a külhoni szavazás az elmúlt évtizedekben egyre inkább normává vált Európában. A török népszavazás kapcsán azonban újra előkerültek a többes lojalitással kapcsolatos félelmek.

Kiderült, hogy Erdogan nagyon is jól tudta, mit csinál. Az április 16-i népszavazáson az európai diaszpóra szavazatai adták az igenek és a nemek közötti különbség 22 százalékát” – írja Leonyid Bersidszkij, a Bloomberg publicistája a török népszavazás határon túli szavazatairól.

Amikor Erdogan török elnök a népszavazási kampány során súlyos diplomáciai vitába keveredett a holland és a német kormánnyal, sokan gondolták, hogy Erdogan taktikai hibát követett el, hiszen gyengítette országa amúgy is igen gyenge EU-s csatlakozási esélyeit. Bersidszkij szerint a számok azonban arra utalnak, hogy Erdogan tudatosan korbácsolta fel az Európában élő törökök nemzeti büszkeségét. Minden olyan EU-s államban, ahol tízezernél több török szavazott, többségben voltak az igenek. Németországban 63, Franciaországban 65 százalék, Hollandiában és Belgiumban még ennél is magasabb, közel 75 százalék volt az igenek aránya. A nyugati liberális demokráciákban élő, hazájukban is szavazati joggal rendelkező törökök többsége Erdogan alkotmányreformját támogatta.

A török diaszpóra szavazatait az elemzők többsége, így Bersidszkij is a többségi társadalom előítéleteivel és a bevándorlók sérelmeivel magyarázza. E hipotézis szerint a bevándorlók gazdasági szempontból sem elégedettek sorsukkal, de ennél is fontosabb, hogy kulturális értelemben is kirekesztettnek, előítéletektől sújtottnak érzik magukat. A kirekesztett és lenézett török bevándorlók Erdogannak azt hálálták meg, hogy a török elnök, vállalva a diplomáciai súrlódásokat is, megpróbálta visszaadni önbecsülésüket.

A feltételezésben van logika, ám egyelőre nincsenek empirikus kutatások, amelyek alátámasztanák. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy vannak kivételek: Nagy-Britanniában és Svájcban a török szavazók többsége elutasította Erdogan alkotmánymódosítását. Arról nem is szólva, hogy a diaszpóra szavazói nem okvetlenül a jobboldali és a nacionalista politikusokat támogatják. Benedict Anderson, a nacionalizmus elméletek 2015-ben elhunyt teoretikusa már a nyolcvanas években felvetette, hogy a globális telekommunikáció a határon átívelő nacionalizmus megerősödésével és a diaszpóra radikalizálódásával fog járni. Sok esetben valóban ez történt. A diszpóra szavazatai döntőnek bizonyultak Tudjman horvát elnök esetében és Bӑsescu román elnök megválasztásában is. De arra is volt példa, hogy a diaszpóra nem a nacionalista politikusok mögé állt. Berlusconi olasz kormányfő a szenátusi többséget vesztette el a külföldi szavazatok miatt, és Iohannis román elnök a diaszpóra szavazatainak köszönhetően győzött. Bersidszkij szerint mindenesetre az eset tanulsága az, hogy az anyaország politikusai ki tudják használni a bevándorlók negatív érzelmeit. Ahogyan a külhoni szavazás egyre inkább normává válik világszerte, a politikusok a korábbinál is intenzívebben próbálják kihasználni a diaszpórában rejlő politikai lehetőségeket. Erdoğan elnök már korábban is felszólította a németországi törököket, hogy Törökország érdekeit képviseljék, és az asszimiláció ellen is határozottan felszólalt. Bersidszkij kitér rá, hogy India, Kína és Oroszország is egyre nagyobb figyelmet szentel a nyugati diaszpórának. Már nem árulónak tekintik a külföldön élő állampolgárokat, hanem igyekeznek elnyerni a kegyeiket, azt remélve, hogy így több pénzt küldenek haza és fektetnek be. És persze a diaszpóra-kapcsolatok intézményesítése azt is szolgálja, hogy a kivándorlókat lobbicélokra használhassa az anyaország.

Ez pedig aligha lesz a befogadó országok ínyére. Emlékezetes, hogy Kanada hevesen tiltakozott a francia választás határon túli kiterjesztése ellen, mondván, hogy a nemzeti szuverenitást csorbítja, ha francia politikusok igyekeznek mozgósítani a Kanadában élő francia polgárokat. Aligha kétséges, hogy ennél is komolyabb problémát okoz, ha nem demokratikus országok politikusai kampányolnak Európában és erősítik a bevándorlók kettős kötődését – figyelmeztet Bersidszkij. A török népszavazási kampány hatására belga és német politikusok máris a kettős állampolgárság intézményének megszüntetését szorgalmazzák, Ausztriában pedig felvetődött az eddig is tilos, ám nem ellenőrzött kettős állampolgárság szankcionálása.