„Az állás nélkül maradó férfiak nemcsak a munkaerőpiacról szorulnak ki, hanem az értelmes életből is” – írja Eli Lehrer, a libertárius R Steet Intézet elnöke és Catherine Moyer humánerőforrás-szakértő a National Affairsben.
Az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a hagyományosan férfiak által végzett munkák iránti kereslet. Az ok a technológiai fejlődés, a kiszervezés és a nehézipar visszaszorulása. Miközben egyre több nő dolgozik, a férfiak foglalkoztatottsága csökken. A második világháború után még a munkaképes amerikai férfiak 87 százaléka volt aktív, ma viszont mindössze 69 százalékuknak van munkája. Igaz ugyan, hogy az aktív dolgozóknak még ma is 53 százaléka férfi, ám ez is megváltozhat, hiszen a diplomások között már most is többségben vannak a nők, és részarányuk évről évre nő. A korábban jelentős férfi túlsúly által jellemzett területeken is egyre nagyobb a nők aránya: az orvosi egyetemek végzőseinek 47, az üzleti menedzsment szakosok 40, de már az informatikusok 18 százaléka is nő. Mindez pedig azt vetíti előre, hogy a férfiaknak a jobb végzettségből fakadó előnye is tovatűnőben.
Lehrer és Moyer elismerik, hogy a vezető beosztásokban továbbra is a férfiak vannak túlsúlyban, de – utalva a Metazinban is ismertetett kutatásokra – tagadják, hogy jelentős hátrányos megkülönböztetés sújtaná a nőket. Külön kitérnek a nők alacsonyabb fizetésével kapcsolatos aggodalmakra is, megjegyezve, hogy a különbség sokkal kisebb, mint sokan gondolják: az amerikai Munkaügyi Minisztérium számára készített átfogó jelentés már tíz éve is mindössze 5 százaléknyira becsülte az azonos állásban foglalkoztatott nők bérhátrányát.
A szerzők szerint a férfiak foglalkoztatásának csökkenése ma az Egyesült Államok legjelentősebb munkaerőpiaci problémája. A munka nélkül maradó férfiak ugyanis elvesztik hagyományos társadalmi szerepüket és identitásválságba kerülnek. Ellentétben a nőkkel, a férfiak nehezen találnak értelmes elfoglaltságot a munka világán kívül. Ha nem dolgoznak, akkor sem vállalnak nagyobb részt a háztartási munkából és a gyereknevelésből. Sőt, a munkanélküli férfiak visszahúzódnak a társadalomból, és elszigetelődnek – utalnak a szerzők Charles Murray és Robert Putnam szociológusok kutatásaira. A munkaerőpiacról kiszoruló férfiak leginkább szórakozással, például számítógépes játékokkal múlatják az időt. De ez is jobb, mintha bankot rabolnának – jegyzi meg epésen Lehrer és Moyer.
Mivel a férfiak foglalkoztatásának csökkenése strukturális okokra vezethető vissza, a megoldásnak is rendszerszintűnek kell lennie. Legfőképp szemléletbeli változásra van szükség. Mindenekelőtt át kellene alakítani a munkával kapcsolatos nemi sztereotípiákat. Ha a társadalom nem tekintené „női” feladatnak a tanítást és az idős emberek gondozását, akkor a férfiak könnyebben találnának állást. Az is nagy előrelépés lenne, ha a férfiak esetében is elismertté válna a főállású apaság, és nagyobb presztízse lenne a háztartásvezetésnek. Mivel mára sikerült jórészt lebontani a korábban kizárólag férfiak által végzett munkákkal kapcsolatos sztereotípiákat, a hagyományos „női munkák” esetében is van remény.
Persze ehhez állami segédlet is szükséges lenne – teszi hozzá Lehrer és Moyer. Olyasféle programokat kellene indítani, mint amilyenekkel az etnikai kisebbségek foglalkoztatását igyekszik elősegíteni azállam. Fontos lenne a büntetett előéletűekkel szembeni szigor enyhítése is. A szerzők felidézik, hogy a statisztikák szerint az amerikai állások harmadában előírják a büntetlen előéletet – ami főleg a férfiak alkalmazását korlátozza, hiszen a bűnelkövetők között jóval több a férfi, mint a nő. És persze a férfiakra is ki kellene terjeszteni azokat a szociális juttatásokat, amelyekre ma csak nők jogosultak.