„A könyvelés régen unalmas és biztonságos dolognak számított. Mára mindez megváltozott. Lehet, hogy a négy nagy könyvvizsgálót elkényelmesítette a rendszer, amelyet nekik kellene ellenőrizniük?” – teszi fel a kérdést Richard Brooks, a Guardian gazdasági szakírója. A korábban adóellenőrként is dolgozó szerző tollából június elején jelent meg monográfia a könyvvizsgálók történetéről.

A független auditok célja a piaci szereplők átvilágítása, és vele a szabadpiaci bizalom erősítése. A könyvvizsgáló cégek elsődleges feladata a gazdaság szereplőinek ellenőrzése, és a cégek által esetleg leplezni próbált kockázatok és veszteségek kimutatása. Angliában a nagy vasútépítések idején jelentek meg a könyvvizsgálók, hogy könnyebben leleplezhessék a panamákat és a tőzsdei svindliket. Amerikában az 1929-es gazdasági válság után a Kongresszus és a pénzügyi felügyelet tette kötelezővé az auditokat, azt remélve, hogy ezzel elejét vehetik az újabb gazdasági összeomlásnak. „Az auditorok a kapitalizmus ellenőrei voltak, akiknek feladata a rendszer túlkapásainak feltárása volt.”

Nos, nem így lett. „A megfelelő könyvvizsgálat összeomlása jelentősen hozzájárult a 21. század eleji gazdasági válsághoz” – írja Brooks. Már az Enron csődje kapcsán is felvetődött, hogy a céget auditáló könyvvizsgáló összejátszhatott az Enron vezetésével (és ha nem így történt, akkor is súlyos kérdéseket vet föl, hogy nem vette észre az Enron problémáit). A 2008-as gazdasági válság egyértelműen rávilágított, hogy a könyvvizsgálók nem tettek semmit a rendkívül kockázatos pénzpiaci termékek, mindenekelőtt a kötvényként újracsomagolt jelzáloghitelek visszaszorítása érdekében. Pedig voltak olyan hedgefundok, amelyek látták a bajt, és ezért shortolták is a banki részvényeket. Nekik lett igazuk. „Amikor a Lehmann Brothers csődje után nemzetgazdaságok dőltek össze, bebizonyosodott, hogy az Ernst & Young korábbi auditjai fabatkát sem érnek.” Mint arról Brooks beszámol, a könyvvizsgálók soha semmilyen érdemi problémára nem figyelmeztettek. Vagyis nem látták el a feladatot, amelynek elvégzésére életre hívták őket.

Brooks szerint a probléma forrása az, hogy a könyvvizsgáló cégek eleve nem voltak érdekeltek abban, hogy a növekedés éveiben, amikor a kockázatos befektetések hatalmas profitot termeltek, tengelyt akasszanak a bankokkal. Az amerikai és a brit nagyvállalatok 97 százalékát auditáló, közel egymillió embert foglakoztató négy nagy könyvvizsgáló lényegében monopolhelyzetben van. Megkerülhetetlenek, és ráadásul nem is nagyon ellenőrzi őket senki. Olyan nagy hatalomra tettek szert, hogy mára ők maguk írják a piac szabályait, és könnyen kilobbizzák a számukra kedvező bánásmódot.

További gondot okoz az is, hogy a könyvvizsgálók már nemcsak auditálással, hanem tanácsadással is foglalkoznak. Például, mint a tavaly kirobbant Panama-akták botránya kapcsán kiderült, segítenek az adóoptimalizálásban. Minél nagyobb az auditorok érdekeltsége a tanácsadásban, annál valószínűtlenebb, hogy valóban független könyvvizsgálóként tudnak működni. Brooks szerint a probléma megoldása az lehetne, ha a könyvvizsgálók visszatérnének a kaptafához, és kizárólag auditálással foglalkoznának. Enélkül ugyanis könnyen lehet, hogy még annyira sem lesznek képesek csökkenteni a súlyos gazdasági válságok kialakulását, mint a múltban.