„Quinn Slobodian legfontosabb felismerése az, hogy a neoliberálisok nem egyszerűen az újraelosztást akarták megakadályozni, hanem olyan társadalmi rendet akartak létrehozni, amelyben fel sem vetődhet az újraelosztás mint politikai kérdés. Hiszen a pénz és a piac csak akkor lehet a társadalom végső szervezőelve, ha természetesnek veszik őket, és ezért a politikán felül állnak” – olvassuk J. W. Mason közgazdászprofesszor recenzióját Quinn Slobodian történész Globalisták: a birodalom halála és a neoliberalizmus születése című könyvéről.

Slobodian a libertárius minimális állam és az azt felhasználó neoliberális politika történetét tárja fel. A szerző bemutatja, hogy szemben a közkeletű nézetekkel, a libertárius gondolkozók egyáltalán nem ellenezték az állami szerepvállalást, feltéve, hogy összhangban volt céljaikkal. Ludwig von Mises kapcsán például kifejti, hogy a tekintélyes osztrák közgazdász, a libertárius iskola egyik ikonja a huszadik század első éveiben komolyan aggódott az első általános választás kapcsán, majd nagy megkönnyebbüléssel nyugtázta a szakszervezeti demonstrációk véres elfojtását. Mises ugyanis attól tartott, hogy a demokratikus jogok kiszélesítése veszélyeztetni fogja a tehetősek tulajdonjogait. Hiszen ha mindenki egyenlő, és a nép akarata szent, mi garantálja, hogy a szegények nem szavazzák ki vagyonukból a gazdagokat? Sőt, Mises már azt is aggasztónak tartotta, hogy a szavazati joggal felruházott szegények esetleg magasabb béreket követelnek ki maguknak. Mint kifejtette, a hatékony piacgazdaságban szükségszerű, hogy az angol és a német munkások az indiai kulik életszínvonalán éljenek.

Slobodian azt állítja, hogy a nagytőkével szorosan együttműködő neoliberálisok a magántulajdon és a szabad kereskedelem védelmében olyan politikai rendszert akartak kiépíteni, amely eleve lehetetlenné teszi az újraelosztás mértékének növelését. A nem demokratikus rezsimekben ez könnyen megy, ám nekik olyan módszer kellett, amely egyrészt a nyílt elnyomást elutasító, a politikai egyenlőséget elismerő társadalmakban is működik, másrészt pedig nem szükséges hozzá a gyarmati rendszer formális fenntartása.

Slobodian értelmezésében Friedrich Hayek spontán rendje például ennek a meglapozását szolgálta. Hayek elmélete eleve mintegy természeti törvénynek tekinti, hogy az államnak kizárólag a tulajdonviszonyokat kell garantálnia, az ezen túli gazdasági szerepvállalás azonban szükségképp piaci torzulásokhoz, és végső soron diktatúrához vezet.

A hayeki elmélet a második világháború után azonban elveszítette vonzerejét. A hadigazdálkodás ugyanis a központi tervezés ellenére is hatékonyan működött. A nyugati szociáldemokraták a háború végén azzal érveltek, hogy a szocializmus bevezetéséhez nem kell más, mint a háborús tervgazdaság átültetése a békeidőbe. A neoliberálisok ezért egyre inkább a globalizáció erősítésével igyekeztek megvalósítani elveiket. A tőke szabad mozgása ugyanis gyengíti az állam szuverenitását: a nemzetközi gazdasági együttműködés miatt az állam csak rendkívül súlyos következmények árán avatkozhat be a határokon átívelő gazdasági folyamatokba. Amennyiben piacellenes döntéseket hoz, a tőke egyszerűen odébbáll, hiszen mindig akad olyan kiszolgáltatott ország, amely kedvezőbb piaci feltételeket kínál. Slobodian kitér rá, hogy a globális tőke szabad mozgását nemcsak a politikai gátak meggyengítése szolgálta, hanem a nemzeti közösségek kulturális alapon nyugvó szolidaritásának meggyengítése is. Minél alacsonyabb ugyanis az egyének közötti összetartás, annál kevésbé valószínű a közös politikai akaratképzés.

A modern depolitizált neoliberális uralom legmodernebb formája az Európai Unió. Az EU-ban ugyanis a népszuverenitás helyét az uniós szabályok veszik át, jelentősen korlátozva ezzel az állami szuverenitás lehetőségét. Nemcsak az uniós polgárok, de a tagállamok sem nagyon szállhatnak szembe az Unió keretein belül a globális tőkével – idézi a könyvet Mason.

Slobodian mindazonáltal nem a nemzetállami szuverenitás visszaállítását tartja a neoliberális ketrecből történő kitörés hatékony módjának. Már csak azért sem, mert a protekcionizmus és a nemzeti szuverenitás gyakran csak a hazai tőke előjogait akarja bebetonozni. Bár olvasatában az EU a globális tőke előjogainak fenntartására jött létre, a kialakult intézményrendszer más célokra is felhasználható. Slobodian abban reménykedik, hogy az EU a globális tőke érdekeivel szembeszállva képes lesz megújulni és a jóléti állam szolgálatába állni.