Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Kellemes és boldog

2005. december 24.

Amerikában lankadatlan erővel dúl a kultúrharc a karácsonyi szimbólumok körül. A világi állam hívei és a keresztény aktivisták a szeretet ünnepén sem kötnek fegyverszünetet.

Amerikában lankadatlan erővel dúl a kultúrharc a karácsonyi szimbólumok körül. A világi állam hívei és a keresztény aktivisták a szeretet ünnepén sem kötnek fegyverszünetet.

Henry Ford, az antiszemita autógyáros a huszas években a „nemzetközi zsidóság” mesterkedésének tulajdonította a karácsony függetlenítését a keresztény hagyományoktól. A kereszténykonzervatív John Birch Society 1959-ben már az ENSZ-ben látta a fő ellenséget. Az „ENSZ-fanatikusok azt akarják elérni, hogy az ünnep keresztény jelképeit az ENSZ jelképeire cseréljék az amerikai bevásárlóközpontok” – szólt a figyelmeztetés.

„A szabadság legfontosabb pillére a vallás – olvassuk az 1959-es kampányt bevezető cikkben. – Ahol Istent tisztelik, ott a kommunizmus sem terjed el egykönnyen. A vörösök ezért most a Krisztus nélküli, világi karácsony bevezetésén mesterkednek.

Tavaly decemberben újjáéledt a keresztény karácsony megmentése érdekében indított mozgalom – írja Michelle Goldberg, a Salon webmagazin publicistája.

Rupert Murdoch tv-csatornája, a Fox News Támadás a karácsony ellen címmel indított sorozatot. Ebben újra feltálalták a megszokott témákat. Sok bevásárlóközpontban „Boldog karácsonyt” helyett „Kellemes ünnepeket” kívánnak az alkalmazottak. New Yorkban keresztény szimbólumok nélküli „ünnepfát” állítottak fel.

Bill O’Reilly, a csatorna egyik sztárja nem rejti véka alá, hogy a karácsonyi hadjáratnak politikai célja van. „A világi progesszívok felismerték – olvassuk a Fox News honlapján megjelent cikkében –, hogy a mai Amerikával nem tudják elfogadtatni a melegházasság intézményét, az abortuszt, a kábítószerek legalizálását, a jövedelmek adók segítségével történő újraelosztását és a többi progresszív álmot. Mégpedig a vallásos emberek ellenállása miatt. Ha viszont sikerül kiszorítaniuk a vallást a közéletből, akkor lehetővé válik a szép új progresszív világ eljövetele.”

Idén a szokásosnál is korábban vette kezdetét a karácsonyi kultúrharc. A harci riadót a Fox News egy másik sztárja, John Gibson fújta meg – ha nem félrevezető ezt állítani egy olyan könyvről, amelynek a címét sem bírjuk egy szuszra kimondani: Háború a karácsony ellen, avagy miért gonoszabb a liberálisok karácsony elleni terve, mint azt elsőre hinnéd.

A háború – hol kisebb, hol nagyobb erővel – a múlt század huszas évei óta folyik, ezért hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy a karácsony megünneplése nem valami ősi hagyomány Amerikában.

Az első puritán telepesek megvetették a karácsonyt. A Bibliában nem szereplő december 25-i ünnepet a pogány rómaiak téli szaturnáliájának tekintették. A protestáns felekezetek egészen a huszas évekig azért ellenezték a karácsony megünneplését, mert féltek, hogy az „ivás és káromkodás” ünnepe lesz belőle. A huszas évektől fogva meg az ünnep elüzletiesedésétől tartottak.

A metodisták még 1953-ban is azon keseregtek, hogy a karácsony pénzközpontú ünneppé vált, s egyáltalán nem nézték jó szemmel, hogy keresztény szimbólumokkal díszítik fel a bevásárlóközpontokat.

A Metazin szerkesztői minden kedves olvasónak kultúrharc nélküli Kellemes Ünnepeket és Boldog Karácsonyt kívánnak.