Az interaktív internet nem nagyobb szabadságot, nem nagyobb tudást eredményez, hanem a szamárság térhódítása előtt nyit kaput. Egy szilícium-völgyi vállalkozó az értékes kultúrát félti a világhálón terjedő értéktelentől.

„Az internetforradalom valójában felületes megfigyelésekkel áraszt el bennünket, nem pedig elmélyült elemzésekkel. Sarkos véleményeket termel, nem megfontolt ítéleteket. Megváltoztatja a kulturális környezetet, de nem javít rajta, hanem ront” – idézi egy frissen megjelent könyv megállapítását a New York Times könyvrovatában Michiko Kakutani.

Hogy a szóban forgó könyv szerzője, Andrew Keen informatikus milyen súlyosnak tartja a helyzetet, arra utal már a könyv címe is (Az amatőr kultusza), de még inkább az alcíme: Hogyan öli meg kultúránkat az internet.

A digitális utópisták egy olyan új kor eljövetelét jósolták, amelyben a felhasználók által feltöltött tartalmak – a MySpace és a YouTube – társadalmi kapcsolatrendszert hoznak létre, demokratizálják életviszonyainkat, több információhoz juttatnak, és több véleményt tesznek hozzáférhetővé, méghozzá minden szűrés nélkül.

Csakhogy az új világháló megrendíti a hagyományos média pozícióit, aláássa a szellemi tulajdon intézményét, és mindennek eredményeképp amatőr garázszenekarok zenéjére fogunk szórakozni, vacak YouTube-os videókat fogunk nézni, hírek címén pedig sztárpletykákat fogunk fogyasztani. „Ez az eredmény, ha a tudatlanság önzéssel, az önzés rossz ízléssel, a rossz ízlés pedig csőcselékmorállal párosul.”

Keen szerint a zabolátlan internetkultúrának az az alapeszméje, hogy az ellenőrzést ki kell venni a szakértők kezéből, és a tömegre kell bízni. Csakhogy a tömegnek ritkán van igaza – folytatja. A tömeg helyeselte a rabszolgaságot, a gyerekgyilkosságot, az iraki háborút és Britney Spearst.

Keen már azt is jellemzőnek tartja, hogy a Google-keresőben nem fontosság vagy frissesség, hanem népszerűség szerint sorjáznak a találatok. És a sorrendet „Google-bombázással” könnyen lehet manipulálni. 

Emiatt aztán nem nehéz álhíreket terjeszteni a világhálón. Ennek csak egyik példája, hogy a Wikipedia mennyivel népszerűbb, mint a minden szempontból megbízható, és tudósok szerkesztette Encyclopaedia Britannica.

Az olvasó a hálón nem lehet biztos a szerző kilétében. Előfordulhat például az is, hogy egy-egy választás előtt valamelyik jelöltről az ellenfele irat szócikket. És információ címén politikai propagandát terjeszt.

A tárgyilagosság különben is egyre inkább kiszorul a hálóról.  A bloggerek tömegei mindenféle spekulációkat terjesztenek tény gyanánt. A hagyományos tudomány és újságírás a tények pontos ismertetésére törekedett, a bloggerek ellenben a saját véleményünket helyezik előtérbe.

Közben a másolás világméreteket ölt, a szerzők nem kapnak jogdíjat, a hagyományos kiadók tönkremennek, a hirdetés az online felé áramlik, vagyis egyre kevesebb pénz marad azoknál az intézményeknél, amelyek eddig áldozni tudtak a tényfeltárásra és a külföldi tudósítók fenntartására. Vagy a komolyzenére, az értékes irodalomra és képzőművészetre.

De ha ezek tönkremennek, min fog élősködni az internetkultúra? Az olcsó interaktív honlapok nem fogják tudni pótolni azt, aminek tönkretételéhez hozzájárulnak. „Mai kultúránk kannibálokat nevel a fiatalokból, és lerombolja a forrást, amelyből az általuk habzsolt tartalmak is fakadnak.”