Ugyanabban a Mindenhatóban hisznek a zsidók, keresztények és moszlimok? Bush elnök szerint igen. A protestáns fundamentalisták szerint szó sincs róla. Nem csak teológiai kérdés.
Amikor pár hónappal ezelőtt megkérdezték, hogy ugyanabban a Mindenhatóban hisznek-e a zsidók, a keresztények és moszlimok, Bush elnök azt válaszolta, hogy "ugyanazt az Istent imádjuk".
A protestáns fundamentalista egyházak híveit és vezetőit, akik egyébként a Republikánus Párt és az elnök nagy támogatói, elkeserítette Bush gesztusa. Pat Robertson [1], a híres tv-prédikátor úgy reagált, "az egész világon azért folyik a harc, hogy ki fog győzni, az Allah néven ismert mekkai Hold-isten, vagy pedig a zsidó-keresztény Jehova, a Biblia Istene".
A nem valami épületes, ám politikailag annál jelentősebb teológiai vitáról Daniel Pipes számol be a New York Sunban nemrég megjelent cikkében: Allah és Isten ugyanaz? [2]
A szerző újságcikkhez képest alapos érveléssel mutatja ki, hogy az elnöknek van igaza. A Korán arra buzdítja a moszlimokat, mondják meg a zsidóknak és a keresztényeknek, hogy a mi Istenünk és a ti Istenetek ugyanaz. "Az Isten = Allah egyenlet azt jelenti - így Pipes -, hogy bármennyire ellenséges viszonyban állnak is, az Ábrahám gyermekei közti kötelék létezik."
De ő az utolsó, aki bagatellizálni akarná a politikai viszonyok ellenséges voltát. A Közel-Kelet-szakértő Daniel Pipes a híres hidegháborús harcos, a harvardi szovjetológus, Richard Pipes [3] fia. Apjához hasonlóan ő sem érzi jól magát a számára túl liberális egyetemi környezetben. Fényesen induló tanári pálya után különböző politikai háttérintézetekben működik, egy ideig a Külügyminisztérium politikai tervezési osztályának munkatársa, mígnem 1994-ben megalapítja saját "think tank"-jét, a Middle East Forumot [4].
"Az én politikám - vallotta be egy interjúban Pipes - egy kamionsofőrnek való, nem olyan bonyolult, mint ahogy a professzorok szeretik."
Ki meri mondani, hogy kik, milyen vallás hívei állnak a nemzetközi terrorizmus mögött. Pipes szerint Bush formulájának, "a terror elleni háború" [5] jelszavának körülbelül annyi értelme van, mint annak lett volna, ha Roosevelt elnök Pearl Harbor után azt deklarálja, hogy "az orvtámadás ellen viselünk háborút".
Pipes nem magát az iszlámot, a tizennégy évszádos vallást tekinti ellenségnek, hanem az iszlámizmus új keletű totalitárius ideológiáját [6]. A harcos iszlám a probléma, a mérsékelt iszlám a megoldás.
