Lapok lapja, szemlék szemléje

„Honi soit qui mal y pense.”
III. Edvárd

Vissza a főoldalra

RSS Kisebb szöveg Nagyobb szöveg

Online szent háború

szombat, 2009. április 4.

Szaúd-Arábiában a Korán tanulmányozói teológiai párbeszédbe bocsátkoznak az iszlamista weboldalak látogatóival, hogy kijózanítsák őket terroristabarát kábulatukból. Más arab országok is a kezdeményezés csodájára járnak.

„Szent háború zajlik a világhálón. A front egyik oldalán az al-Kaida propagandistái igyekeznek terjeszteni szellemiségüket a muzulmán világban. A másik oldalon szaúd-arábiai teológusok próbálnak mérsékelteket faragni a szélsőségesekből” – jelenti Bruce Falconer a Mother Jonesban.

A kampány neve Szakina, azaz nyugalom. A központ Rijádban jött létre 2004-ben, és önkéntesek tömegeit fogja össze, akiknek az a feladatuk, hogy teológiai párbeszédet kezdeményezzenek a világhálón jelentkező szélsőséges iszlamistákkal. Szaúd-Arábiában is rájöttek ugyanis, hogy ma az internet a terroristák toborzásának első számú eszköze, ott érdemes tehát a jelölteket megtalálni és gondolkodásra késztetni, mielőtt eldőlne, hogy gyilkosnak szegődnek.

Az idő tájt az internet csak ötéves múltra tekintett vissza a szaúdi királyságban. Hosszú időt vett igénybe ugyanis, mire a hatóságok megtalálták a módját, hogy biztosan kiszűrjék a nem kívánatos tartalmakat, például a pornográfiát és a szerencsejátékokat. Az iszlamista propagandát azonban nehéz kiszűrni, mert a szűrőprogramok nem mindig tudnák megkülönböztetni a hivatalosan pártolt wahabita szövegektől. Márpedig az internetpiac gyorsan bővül, és ma már a huszonötmilliónyi lakosság csaknem egyötödét éri el, 4,7 millió embert. A hatóságok érthetően aggódnak a monarchiával szemben igen ellenséges al-Kaida térhódításától, annál is inkább, mert 17 000-re becsülik a veszedelmes terrorista-párti iszlamista weblapok számát. Némelyiket az al-Kaida médiabizottsága, az Asz Szahab üzemelteti, de többségük lelkes aktivisták kezében van.

Ebben a tengerben a Szakina hetven önkéntese persze szinte elvész, de a szaúdiak büszkék minden egyes radikális weblátogatóra, akit az önkénteseknek sikerül eltéríteniük baljós szándékától. A csoport tagjainak egy része a terrorista honlapokat igyekszik felderíteni, a többiek pedig beépülnek a fórumok levelezői közé, és vitába elegyednek a résztvevőkkel.

A fórumok átlagos látogatója 25 éven aluli, lelkes hívő, aki könnyű prédája lehet a terrorista-toborzóknak, ha a Szakina önkéntesei le nem beszélik erről. A módszerük az, hogy kényes topicot nyitnak meg, majd a hozzászólókat privát vitára invitálják. Később az egész beszélgetést közzéteszik a világhálón. A washingtoni Közel-Keleti Kutatóintézet honlapján olvasható az egyik ilyen párbeszéd, amelynek végén a terroristajelölt köszönetet mond a teológiai felvilágosításért, amelynek köszönhetően elkerülte a rá váró tragikus sorsot.

Szaúd-Arábiában azt állítják, hogy 1500 weboldalt figyelnek, és 877 ember nézeteit sikerült megváltoztatniuk az internetes kampány segítségével. Az amerikai újságíró azonban óvatosságra int: ezek az adatok aligha ellenőrizhetők, s a királyság hatóságai előszeretettel festenek a valóságosnál kedvezőbb képet tetteikről. Például nagy sikerekről számoltak be a terroristák átnevelését célzó börtönakció kapcsán, de a világ csak annyit tud, hogy a 11 volt guantánamói fogoly, aki rész vet a programban, azóta illegalitásba vonult, és nyilván nem békés célzattal.

Mindenesetre az Arab-öböl sejkségeitől Algériáig számos ország érdeklődött a módszer iránt, mert az interneten terjedő iszlamizmus az egész arab világot fenyegeti.

Összehasonlításul a Mother Jones szerzője bemutatja a washingtoni külügyminisztérium internetes „ügyfélszolgálatát”. Ennek alkalmazottai szintén vitáznak az iszlamistákkal, de nem vallási alapon, hanem nyíltan az amerikai kormány álláspontját ismertetve. Igaz, nem is állítják, hogy bárkit sikerült volna átnevelniük.

http://metazin.hu/node/1691
péntek, 2012. május 18.