Lapok lapja, szemlék szemléje

„Honi soit qui mal y pense.”
III. Edvárd

Vissza a főoldalra

RSS Kisebb szöveg Nagyobb szöveg

21C3 káosz

szerda, 2005. január 19.

A 21. Chaos Communication Congress (C-ből három is van benne), a legnagyobb nemzetközi hacker-találkozó december végén ülésezett Berlinben, bár talán nem ez a legmegfelelőbb szó a történtekre.

A résztvevők a gyakorlatban is megmutatták, mire képesek. Míg 2003-ban inkább politikai célpontokat választottak, pl. neonáci honlapokat láttak el békemozgalmi jelvénnyel és "tömeggyilkosok" felirattal, most a magánszektort vették célba. Kissé módosították a Calgon vízlágyító és Veet szőrtelenítő honlapját. A fő célpont a nagy frankfurti internetes szolgáltató, a Loomes volt. A hackerek azt mondják, csak a program egy hibájára akarták felhívni a figyelmet. A Loomes köszönet helyett kártérítési eljárást fontolgat.

http://metazin.hu/node/21
szombat, 2012. február 4.