Lapok lapja, szemlék szemléje

A koszovói precedens

vasárnap, 2010. augusztus 8.

Oroszországnak el kellene ismernie a független Transznyisztriát: tartozik ezzel az ottani orosz ajkú lakosságnak. Moldáviai és romániai ellencsapástól mit sem kell tartania, jogilag pedig ott a koszovói precedens. A mai simulékony orosz külpolitika nem vezet sehová.

„Kevés kivételtől eltekintve, a volt szocialista tábor országaiban minden az oroszellenességre épül [1]” – írja Szergej Kolerov, a Regnum hírügynökség főszerkesztője az Izvesztyijában.

Ebből a megállapításból azt a következtetést vonja le, hogy az orosz külpolitikának fel kell hagynia a mai békülékeny stílussal, különben a teljes önfeladás lesz a végeredmény. Jellemző például, hogy Dmitrij Medvegyev [1] elnök nemzeti gyásznapot hirdetett a szélsőségesen oroszellenes lengyel államfő halála után, holott a lengyelek baráti érzelmei eddig pusztán abban nyilvánultak meg, hogy 70 kilométerre az orosz határtól amerikai rakétatámaszpontot fogadjanak be. [1]

Hasonló „gorbacsovizmus” tapasztalható az elvben Moldáviához tartozó, de gyakorlatilag önállósult Transznyisztria ügyében is. Oroszország elismeri Moldávia területi integritását, miközben a másik oldalról a legdurvább provokációk érik. Például az új chisinaui kormány július 28-át a szovjet megszállás évfordulójának nyilvánította, és 25 milliárd dollárnyi kártérítést követel Oroszországtól a megszállásért.

Egészségesebb lenne, ha erre válaszul Oroszország független államnak ismerné el Transznyisztriát, s ezzel megkezdené „elvesztegetett befolyási övezetének visszaszerzését”. Ugyan mit kockáztatna? Ettől még a maradék Besszarábia (Kolerov következetesen tartózkodik a Moldávia szó használatától, és az állam neve helyett a földrajzi megnevezést alkalmazza) nem csatlakoznék Romániához, éspedig két okból: délen a gagauzok és a bolgárok, északon az oroszok ezt hevesen elleneznék, illetve maga Románia sem akarja e nyomorgó országot a nyakába venni. Igaz, tömegével osztogatja az útleveleket a besszarábiaiaknak, de az útiokmányok birtokában az újdonsült román állampolgárok nyugatra mennek dolgozni – és ha úgy hozza a sors, szavazataikkal eldöntik az elnökválasztást [2]. Ha Romániának kellene gondoskodnia az egész besszarábiai lakosságról, abba belerokkanna. A kormány éppen elég ingatag így is, „részben a gazdasági válság, részben a magyar probléma miatt”.

Moldávia felvevőpiacok és energiahordozók dolgában egyaránt szinte teljes mértékben Oroszországtól függ, és ha túlságosan messzire menne az oroszellenességben, Moszkva hamar Szomáliává változtathatná. Ráadásul hazaküldhetné a hivatalosan félmilliónyi, valójában kétszer annyi moldáviai vendégmunkást, s az nyomban lázadást eredményezne Besszarábiában.

A Nyugat reakciójától sem kellene tartani, hiszen lám, azt is lenyelte, hogy Oroszország elismerte a Grúziából kiváló Abháziát és Észak-Oszétiát. Most egyébként sem szólhatna semmit, hiszen Koszovóban Amerika támogatásával jött létre önálló állam Szerbia tartományából [2], s az ENSZ hágai bírósága megállapította, hogy mindez nem sérti a nemzetközi jogot.

Kolerov nem teszi fel a kérdést, mi történne, ha mondjuk Csecsenföld vagy Tatárföld ugyanerre hivatkozva kiválna az Orosz Föderációból. Mindenesetre a hágai bíróság döntését úgy értelmezi, hogy ezentúl egy-egy elszakadó tartomány akkor maradhat független, ha képes lesz megvédeni magát.


Forrás:
http://www.metazin.hu/node/2155