Lapok lapja, szemlék szemléje

Infosztráda faltól falig

szombat, 2005. augusztus 6.

A kínai vezetés az internet kiépítésével aláássa a kommunizmust. Vagy épp ellenkezőleg, megszilárdítja a rezsimet?

Nicholas D. Kristof kínai kalandozásai során készített oknyomozó videoriportjában a független bloggereket méltatta [1]. Azt sugallta, hogy az internet szólásszabadságot és demokráciát teremt.

A riport szöveges változatában egyenesen azt állítja, hogy a blogok megfojtják a kínai kommunizmust [2]. "A polgárháborúban legyőzték a nacionalistákat. Koreában felülkerekedek az amerikai seregeken. A Tienanmen téren leverték a demokrácia híveit.  De az internet terepén végre méltó ellenféllel kerülnek szembe a kínai kommunisták."

Timothy Wu [3] harvardi jogászprofesszor és internetszakértő nem osztja az újságíró lelkesedését: "A Kristof-féle techno-optimisták [4] hittételnek tekintik, hogy a kínai cenzúra bukásra van ítélve." Wu szerint azonban a hatóságok lépést tartanak az internet fejlődésével, s ebben a nagy nyugati cégek is segítik őket.

Google beleegyezett [5], hogy a pártvezetés által tiltólistára vett szavakat ne lehessen keresni. A Microsoft pedig nemrég hozzájárult, hogy blog-szolgáltatásába hasonló szellemben működő szűrőprogramot építsenek [6].

Ráadásul Kínában központosított hálózatot építenek ki, amely nagy sávszélességet biztosít, de csak az országon belül. Az új protokoll nem kompatibilis a külföldi szerverek többségével. Timothy Wu a kínai internetet egy olyan országhoz hasonlítja, amelyben a sztrádák csak a határig vezetnek.

"Kína hosszú távú célja világos – vonja le a következtetést.– Olyan internet kiépítése, amely elősegíti a gazdasági fejlődést, de nem veszélyezteti a Kommunista Párt hatalmát."


Forrás:
http://www.metazin.hu/node/225