A munkáspárti politikus megtámadja Tony Blairt, amikor az drága magániskolába íratja gyerekeit. Aztán ő is ugyanezt teszi a fiával. A filozófus, fenntartásokkal ugyan, de védelmébe veszi a politikus anyát.

Dianne Abbott [1] az első fekete nő, aki parlamenti képviselő lett az Egyesült Királyságban. A Munkáspárt balszárnyához tartozik. Radikális nézeteiről, karakánságáról híres.

Amikor fiát 2003-ban egy drága, évi 10 000 font (kb. 3,5 millió forint) tandíjat szedő londoni iskolába küldte, Abbott elismerte [2], hogy ellentmondásba került magával. Igazolhatatlannak, védhetetlennek nevezte [3] döntését, hisz egész életében az osztálykülönbségeket súlyosbító kettős iskolarendszer ellen küzdött. Csak azt hozta fel mentségére, hogy a fia érdekét tartja szem előtt.

Egy oxfordi politikai filozófus, Adam Swift [4] szerint nem teljesen indokolt a politikus önmarcangolása, ami nem jelenti, hogy ne érhetné vád. Vizet prédikált és bort iszik, tehát álszent. De érdemes elgondolkozni azon is, hogy helyes-e az Abbott által korábban fennen hirdetett elv.

Tényleg azt kell prédikálni - kérdezi [5] a filozófus -, hogy egy olyan szülőnek, aki igazságtalannak tartja a fennálló rendszert (sok ingyenes és rossz állami iskola mellett kevés drága és jó magániskola), soha, semmi szín alatt nem szabad kilépni az állami iskolarendszerből? Bizonyos körülmények között - válaszolja - igazolható, hogy egy szülő, amennyiben megengedheti magának, kiszáll az állami oktatásból. Például ha nincs lakóhelyén elfogadható állami iskola.

Swift nem ad kitöltetlen erkölcsi csekket a lelkiismeret-furdalástól gyötört baloldali anyáknak. A fenti körülmények között sem mindegy, hová küldik a csemetét. Megfelelő, jó magániskola - igen. De gyalázatosan drága, mint ahová Abbott küldte fiacskáját - nem. 

A filozófus érvelése persze bonyolultabb ennél. Egész könyvet [6] szentel a kérdésnek: "Hogyan kerüljük el a képmutatást: Az iskolaválasztás erkölcsi dilemmái".

Bonyolult érvelés, de nem életidegen szőrszálhasogatás. Liberális és baloldali körökben - olvashatjuk a New Statesman recenziójában [7] - az iskolaválasztás az egyik vitatéma, ami tönkreteszi a partykat, aláássa a barátságokat. A másik az iraki háború.