Lapok lapja, szemlék szemléje

Kínai netre kínai keresőt!

szombat, 2006. szeptember 23.

Az új kínai kereső háttérbe szorítja a Google-t és a többi nagy nyugati keresőt. Mi a siker titka? Netán az, hogy jobban együttműködik a kommunista cenzorokkal?

Kínában egyre népszerűbb az új kínai kereső, a Baidu.com [1]. „A Baidu részesedése a tavalyi 13 százalékról idén 65,4 százalékra nőtt [2] – számolt be az IntelliConsulting felméréséről a Red Herring informatikai magazin. – Ugyanezen időszakban a Google piaci részesedése 32,9 százalékról 12,3 százalékra esett vissza.”

Bár a kínaiak alig hét százaléka használja a netet, ez összesen így is 94 millió ember. Az abszolút számokat tekintve az Egyesült Államok után Kína a második az országok ranglistáján [3], és a növekedés olyan gyors ütemű, hogy hamarosan az élre kerül. Nem meglepő, hogy a Baidu részvényeinek ára az amerikai tőzsdére történt bevezetés után szinte nyomban megnégyszereződött.

Minek köszönheti a tavaly indult kereső a hihetetlen előretörést?

Elsősorban annak, hogy ez az első kereső, amely felismeri a kínai nyelv sajátosságait [4], például különbséget tud tenni a két és három szótagból álló kínai nevek között – idézi a Guardian Robin Lit [5], a cég alapítóját.

„Mások szerint viszont a Baidu inkább azért népszerű, mert a nyugati keresőknél sokkal szorosabban együttműködik a kínai cenzorokkal [6]” – jegyzi meg a Guardian.

A Riporterek Határok Nélkül [7] utánajárt a dolognak. Nyáron felmérést készítettek arról, hogy melyik kereső mennyire szigorú és következetes a nemkívánatos oldalak letiltásában. Rákerestek néhányra – mint például „sajtószabadság”, „tibeti függetlenség”, „Tienanmen tér”, „Falun Kung”, „demokrácia”, „emberi jogok” – és összevetették a találatokat.

A vizsgálat kiderítette, hogy a Baidu sem működik együtt szorosabban a hatóságokkal, mint egynémely nyugati vetélytársa [8], amelyek többsége azzal védekezett a kommunista párt által nemkívánatosnak ítélt tartalmak kiszűréséért, hogy ha nem működnének együtt, kitiltanák őket Kínából [9], ami végképp nem segítené a szólásszabadság erősödését.

„Azt találtuk, hogy a tiltott oldalakat legkövetkezetesebben a Yahoo! szűri ki [10] – olvassuk a felmérés eredményét. – A próba során a cenzúra különböző fokait figyelhettük meg. Míg a Yahoo! [11] kínai változata olyan szigorúan cenzúrázott, mint a Baidu, a Google [12] és az MSN több olyan oldalt is felsorolt, amelyeket tiltólistára tettek a hatóságok.”


Forrás:
http://www.metazin.hu/node/649