Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720
Nyomtatás

Önkéntes rabszolgák

2007. augusztus 31.

Egyre többen vásárolnak olyan mobiltelefont, amellyel e-mailt is lehet olvasni és küldeni. A mobilkommunikáció-függők önként és dalolva vállalják a szabadidőben végzett ingyenmunkát.

Egyre többen vásárolnak olyan mobiltelefont, amellyel e-mailt is lehet olvasni és küldeni. A mobilkommunikáció-függők önként és dalolva vállalják a szabadidőben végzett ingyenmunkát.

„Lehet, hogy fontosnak érezzük tőle magunkat, de az e-mailezésre alkalmas mobilkészülékek rossz hatással vannak az emberi kapcsolatokra és a munkavégzésre, sőt a lelket is megnyomorítják” – olvassuk Jonathan Freedland cikkét a Guardianben.

Az Egyesült Királyságban már kilencmilliónyi, az e-mailezést is lehetővé tevő BlackBerry mobilkommunikátort adtak el. Egy felmérés szerint a hasonló készülékeket birtokló amerikaiak 10 százaléka még éjjel, az ágyban is rendszeresen olvas e-mailt, 37 százalékuk pedig autóvezetés közben levelezik. 83 százalék bevallotta, hogy a nyári szabadság ideje alatt is megnézi munkahelyi elektronikus postafiókját.

„Megértem őket, hiszen magam is közéjük tartoztam” – ismeri be Freedland. Sokáig ő is beteges kényszert érzett rá, hogy percenként megnézze mobiltelefonján, érkezett-e új üzenete. Két éve azonban tönkrement a mobilkommunikátora, és azóta „tiszta”, vagyis ellenáll a késztetésnek, és nem levelezik a metrón, az ágyban és a konyhaasztalnál sem, családja nem kis örömére. Korábban előfordult, hogy még gyerekfürdetés közben is a telefonján pötyögött.

Freedland szerint nem csak az emberi kapcsolatok látják kárát az állandó e-mailezésnek. „Talán meglepő, de a munkavégzésre sincs jó hatással a mobil e-mailezés.” Ha állandóan, még munkaidő után is a munkahelyi ügyeket intézzük, és sosem kapcsolunk ki, akkor egy idő után a munkahelyi feladatok monotonná, mi pedig motiválatlanná és fásulttá válunk.

Sokan azt állítják, hogy azért van szükségük az állandó kapcsolatra, mert nélkülözhetetlenek. Ez azonban az esetek jelentős részben túlzás, hiszen kevesen dolgoznak olyan beosztásban, ahol a feladatok nem tűrnek halasztást. Azt persze Freedland is elismeri, hogy az önbecsülésnek mindenesetre jót tesz, ha nélkülözhetetlennek hisszük magunkat.

Az egészben az a legmeglepőbb, hogy az emberek önként és minden ellenszolgáltatás nélkül vállalják a túlórát. „Egyre többen lesznek önkéntes rabszolgák, akik egész nap ügyeletben vannak, és még csak pénzt sem kérnek érte. A fürdőszobába és a hálószobába is magukkal viszik a munkát. A mobiltelefontól azt reméltük, hogy több lesz a szabadidőnk. Most pedig azt tapasztaljuk, hogy az emberek még a strandon is az irodai ügyeket intézik.”

„A munkásjogok harcosai azért küzdöttek, hogy a munkaidőn kívül végzett feladatokért plusz bér járjon. A kis, csillogó ketyerék bűvöletében viszont ingyen is hajlandók vagyunk túlórázni. Vissza kellene szerezni az elvesztett szabadidőt. Itt az ideje, hogy kikapcsoljuk a mobilkészülékeket.”

Freedland arra buzdítja az olvasókat, hogy írják meg, ha nem értenek vele egyet. De figyelmezteti őket, hogy csak szeptemberben fog válaszolni. Addig ugyanis nyaral, és nem olvassa a leveleit.