Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720
Nyomtatás

A sokaság mint történész

2008. július 31.

Az internet forradalmasítja a történetírás évszázadok óta lényegében változatlan munkáját. Saját dokumentumaival és tudásával bárki hozzáírhat a történelmi tudástárhoz. De a források dzsungelében mégis csak a régi vágású magányos történész tud utat vágni.

Az internet forradalmasítja a történetírás évszázadok óta lényegében változatlan munkáját. Saját dokumentumaival és tudásával bárki hozzáírhat a történelmi tudástárhoz. De a források dzsungelében mégis csak a régi vágású magányos történész tud utat vágni.

„Régebben, ha a történésznek éppen a Leyte-öbölbeli második világháborús tengeri ütközetről szottyant kedve írni, bevette magát a levéltárba, és hónapokon át bújta a hivatalos harctéri jelentéseket. Ma felmegy az internetre, és kinyitja a csatában részt vevő hadihajók nem hivatalos weboldalát. A résztvevők és leszármazottaik dokumentumok, adatok, fényképek tömegét töltik fel, egyebek között a tengerészek életrajzát és a még élő tanúk elérhetőségét is beleértve” – írja Steven Mihm, a Georgiai Egyetem történész professzora a Boston Globe-ban.

Bizonyos értelemben történelemtudomány az is, amit a Wikipedia szerzői művelnek a történelmi címszavak kidolgozásakor. A Franklin Delano Rooseveltről szólót például négy év alatt ötszáz ember állította elő, több mint ezer bejegyzéssel. De a lexikon nem új tudást teremt, sőt, a Wikipédia szabályzata kifejezetten tiltja az eredeti kutatási eredmények közzétételét. A nyitott online enciklopédia a már elfogadott tudományos vívmányok tára, nem szakfolyóirat.

Kifejezetten új történeti anyag létrejöttét szolgálja viszont a washingtoni Kongresszusi könyvtár fotódokumentációs kezdeményezése. A könyvtárban tárolt tizenkétmillió fénykép feléről alig van dokumentáció. Tavaly több ezer képet tettek fel a Flickr fotófeltöltő portálra, s azt kérték a látogatókról, hogy próbálják meg azonosítani, mit ábrázolnak a felvételek, hol készültek, mikor és milyen körülmények között. Ezrével érkeztek a tanúk és az amatőr kutatók válaszai. Egy híres fényképről például, amely egy bombázógépet összeszerelő katonafeleséget ábrázolt (míg a férj a tengeren túl küzd a szabadságért, az asszony a két gyenge kezével látja el őt fegyverrel), kiderült, hogy propaganda-felvétel: egy fotómodell alakította a munkásasszonyt.

Hasonló akcióba fogott egy sydney-i múzeum is: Ausztrália hőskorából tett fel az internetre üveglapra nagyított képeket. Családfa-kutatók szintén egyre-másra kérik a webszörfözők segítségét családi képek szereplőinek azonosításához.

A Footnote.com nevű cég interaktív vietnami tablót tett fel az internetre, azt kérve a látogatóktól, hogy írjanak fel neveket, kapcsolják össze az összetartozókat, írják meg, mit tudnak az illetőkről, töltsenek fel fényképeket, visszaemlékezéseket, dokumentumokat.

A legújabb online történeti gyűjtemények még fel sem dolgozott események dokumentumait tartalmazzák. Roy Rosenzweig, a George Mason egyetem tavaly elhunyt tanára 2001 szeptemberének terrormerényleteiről, majd a példátlan pusztítást okozó Katryna hurrikánról nyitott meg online dokumentumtárat, fergeteges sikerrel.

Az így létrejövő anyagtenger sokkal sokrétűbb lesz, és mélyebb merítést tesz lehetővé, mint a hagyományos levéltári források. De az olvasó éppen ezért elvész a rengetegben. Az értő történészre tehát továbbra is szükség lesz: ő az, aki értelmes történetet tud összeállítani a hatalmas anyagból. Igaz, ehhez is a sokaság segítségére lehet szüksége. Az ilyen a hatalmas anyagot ugyanis egyetlen ember nem képes átnézni.