Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720
Nyomtatás

Moszlim moszlimnak farkasa

2008. szeptember 17.

Egységes iszlám világ nincs, és a moszlimok elsősorban nem a Nyugattal, hanem egymással háborúznak – véli az amerikai publicista. Az iszlám fundamentalistának nem csak a Nagy Sátán ellensége, hanem a mérsékelt moszlim és a törzsi kultúra is.

Egységes iszlám világ nincs, és a moszlimok elsősorban nem a Nyugattal, hanem egymással háborúznak – véli az amerikai publicista. Az iszlám fundamentalistának nem csak a Nagy Sátán ellensége, hanem a mérsékelt moszlim és a törzsi kultúra is.

„Nem beszélhetünk iszlám civilizációról. Moszlim világ létezik ugyan, de az sem egységes. A kilencvenes években a szembekerültek a nem iszlám világgal, ma azonban a moszlim konfliktusok inkább iszlám belviszálynak tekinthetők. Nem a civilizációk harcának, hanem egy civilizáció görcsének vagyunk tanúi. A moszlim világ megosztottsága pedig lehetőséget teremt a reformokra” – írja Bret Stephens, a Wall Street Journal külpolitikai szerkesztője.

Samuel Huntington amerikai filozófus tizenöt éve fogalmazta meg a civilizáció harcának tézisét. Huntington azt jósolta, hogy a hidegháború lezárultával a nemzetek közötti és az ideológiai konfliktusok helyét a különböző kultúrák, mindenekelőtt a moszlim és a keresztény civilizáció közötti összecsapások vehetik át.

A kilencvenes években tényleg úgy tűnt, hogy a világpolitikát a moszlim és a keresztény kultúra harca jellemzi. Jugoszlávia szétesése után a szerb ortodox keresztények és a bosnyák moszlimok lőtték egymást. Nigériában, Szudánban és Etiópiában is gyakoriak voltak a moszlim–keresztény összecsapások. Az orosz–csecsen és az örmény–azeri háborút is könnyen a két kultúra közötti viszályként értelmezhettük. Pakisztán és India között háborúval fenyegető összecsapások törtek ki Kasmír státusza miatt. Indiában a hinduk és a moszlimok, Indonéziában a keresztények és a moszlimok irtották egymást.

Nem csoda, hogy a huntingtoni elmélet az elmúlt években, és különösen a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások után rendkívül népszerűvé vált. A Világkereskedelmi Központ ikertornyainak ledőlését több moszlim országban valóságos utcabálokon ünnepelték.

A civilizációs ellentétek kiéleződésével párhuzamosan azonban egy másik, talán kevésbé látványos folyamat is elindult – írja Stephens. „Ellentétben a huntingtoni előrejelzéssel, a konfliktusok és viszályok többsége nem a különböző civilizációk között, hanem az egyes civilizációkon belül robbant ki. A folyamat leginkább a moszlim világban érhető tetten.” A keresztény vallásháborúkhoz hasonló iszlám belviszály bontakozott ki.

A darfúri mészárlás elkövetői és áldozatai egyaránt moszlimok voltak. Az elmúlt két évben polgárháborúvá fajult Palesztinában a Hamász és Fatah közötti viszály. Libanonban, Irakban és Afganisztánban az iszlám különböző irányzatainak követői estek egymás torkának. Jordániában, Szaúd-Arábiában és Irakban moszlimokat támad az al-Kaida. Pakisztánban iszlám szélsőségesek csak 2007-ben 1500 embert gyilkoltak meg, köztük Benazir Bhutto miniszterelnököt. A második világháború óta több mint száz jelentős politikus ellen követtek el merényletet. Tucatnyi miniszterelnök és elnök vált gyilkosság áldozatává Jordániától és Szaúd-Arábiától Iránon és Pakisztánon keresztül Bangladesig.

„2001. szeptember 11-e előtt nem moszlimok voltak a terrortámadások többségének áldozatai. Mostanában azonban a robbantások leginkább a moszlimok közül szedik áldozataikat. 2007-ben a Közel-Keleten 8000 embert gyilkoltak meg terroristák, és közülük alig néhány volt izraeli. A 270 öngyilkos merényletből 240-et moszlim országban követtek el. Csaknem 100 mecsetet robbantottak fel, rendszerint moszlim terroristák.”

Az iszlám fundamentalisták nem csak a Nyugat ellen, hanem a mérsékelt moszlimok ellen is szent háborút vívnak. Elutasítják a modern világi reformokat, és a reformok híveit az iszlám árulóinak tartják – még akkor is, ha a mérsékeltek magukat moszlimnak vallják. „A moszlim fundamentalisták az eretneknek tekintett síitákat is ellenségként kezelik. Hevesen ellenzik az iszlám és a nyugati normák kibékítésére tett moszlim modernizációs kísérleteket. Meg akarják dönteni a szekuláris moszlim országok kormányait, sőt, még a nyugatbarát vallási rezsimeket is.”

Sőt, az iszlám fundamentalizmus nem csak a nyugatbarát, szekuláris, reformer moszlimokat üldözi, hanem az iszlám elterjedése előtti törzsi-pogány kultúra követői ellen is fellép. Ez azonban, mint azt az iraki polgárháború is bizonyítja, a moszlim civilizáción belüli konfliktusok kiéleződéséhez és megosztottsághoz vezet. Mint ahogy arról a Metazin is beszámolt, az eredmény az lett, hogy Irakban az elmúlt években jelentősen csökkent az al-Kaida támogatottsága. Arról is írtunk, hogy a közelmúltban több ismert vallási vezető és volt terrorista a terrorcselekmények befejezésére szólított fel.

A Nyugatnak ezért továbbra is a radikális iszlám fundamentalisták gyengítésére és marginalizálására kell törekednie – véli Stephens. Ehhez a mérsékelt moszlim szervezetek támogatása szükséges. Nemcsak a modern, reformer, nyugatbarát csoportokat, hanem a moszlim törzsi kultúra képviselőit is erősíteni kell, hogy így a közös ellenség, az antimodernista fundamentalisták elszigetelődjenek.