Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720
Nyomtatás

Hűvös vatikáni álláspont meleg-ügyben

2008. december 8.

A Vatikán ellenzi azt a javaslatot, amely törvény előtti egyenlőséget követel a melegeknek. A balliberális sajtó szerint a katolikus egyház a homoszexualitást üldöző iszlám országok szövetségeséül szegődik. A Szentszék szerint félremagyarázzák álláspontját.

A Vatikán ellenzi azt a javaslatot, amely törvény előtti egyenlőséget követel a melegeknek. A balliberális sajtó szerint a katolikus egyház a homoszexualitást üldöző iszlám országok szövetségeséül szegődik. A Szentszék szerint félremagyarázzák álláspontját.

„A Vatikán nem azokat az államokat akarja jobb belátásra bírni, amelyek büntetik a homoszexualitást, méghozzá sokszor kínzással és halálbüntetéssel. Pedig az egyház újabban azt vallja, hogy ezen a téren is kerülni kell az igazságtalan diszkriminációt” – írja Gian Enrico Rusconi a La Stampában.

Mint a Vatikáni Rádió honlapján is olvasható, nagy vihart keltett a sajtóban, hogy a Szentszék ellenzi azt a javaslatot, amelyet Nicolas Sarkozy francia elnök készül az ENSZ közgyűlése elé terjeszteni a melegekkel szembeni diszkrimináció ellen. Az egyház álláspontjáról Celestino Migliore érsek, a Vatikán ENSZ-megfigyelője tájékoztatta az I.Media francia hírügynökséget, s úgy fogalmazott, hogy a javaslat „új kategóriákat akar védelem alá venni, és félő, hogy ezzel új diszkriminációt teremt, például szégyenpadra ülteti azokat az államokat, amelyek nem ismerik el az egyneműek házasságát”.

A La Stampa cikkírója, a többi élvonalbeli olasz laphoz hasonlóan, úgy mutatja be a francia javaslatot, amelyet 25 európai (és további 19 Európán kívüli) ország nevében terjesztenek az ENSZ-közgyűlés elé, mint amely a homoszexualitás büntetőjogi üldözése ellen irányul. Logikátlannak nevezi a Vatikán álláspontját, hiszen a Szentszék maga is ellenzi a homoszexuálisokkal szembeni diszkriminációt, és korántsem híve a melegek üldözésének. Ám a Vatikán attól tart, hogy az esetleges ENSZ-határozat végül is a melegházasság legitimálásához vezet majd, és ezt nem szeretné. Ezért, jobb meggyőződése ellenére, a fundamentalista iszlám államok mellé szegődik, amelyek súlyosan büntetik a homoszexualitást. Ily módon az újságíró szerint hitelét veszti XVI. Benedek pápának az az okfejtése, amely szerint a kereszténység, az iszlámmal ellentétben, racionális vallás.

A párizsi katolikus napilap, a La Croix részletesen ismerteti a Vatikán reakcióját: „A javaslat valójában nem a homoszexualitás büntetőjogi üldözését ítéli el, hanem az egyetemes nemi diszkrimináció-mentességet hirdeti” – jelenti Rómából Isabelle de Gaulmyn. Márpedig a diszkrimináció csak akkor helytelen, ha hasonló esetek különböző elbírálását jelenti. Különböző esetek különböző elbírálása nem feltétlenül helytelen. Tehát a Vatikánnak felrótt következetlenség nem áll fenn. „Itt senki sem akarja, hogy üldözzék a melegeket.”

Andrea Tornielli, a római jobboldali Il Giornale szemleírója is arra hívja fel a figyelmet, hogy a francia javaslat nem csupán a homoszexualitás büntethetősége ellen emel szót, hanem a melegek mindenfajta megkülönböztetését elfogadhatatlannak tartja. A tervezet kifejezetten utal arra, hogy a határozatot az emberi jogok megvalósulását ellenőrző nemzetközi intézmények figyelmébe kell ajánlani, vagyis ha a dokumentumot elfogadják, attól kezdve csakugyan jogsértőnek minősülnek azok az államok, amelyek nem ismerik el a melegek házasodási és örökbefogadási jogát. Ráadásul a szöveg nem is említi a homoszexuálisokat, csak általában beszél „nemi orientációról”, ami Tornielli szerint annyit tesz, hogy érvénye akár a pedofil életvitelre is kiterjedhetne.

Ez persze ugyanúgy nem áll a javaslattevők szándékában, mint ahogy a Vatikán sem akarja üldözni a melegeket.