Publicisták, filozófusok és politikusok attól tartanak, hogy a demokrácia látja kárát, ha csődbe mennek a napilapok. Jack Shafer amerikai újságíró szerint azonban megalapozatlanok a félelmek: a demokrácia elműködik objektivitásra törekvő lapok nélkül is.
„Soha nem övezi akkora szeretet az amerikai napilapokat, mint amikor végveszélybe kerülnek” – írja Jack Shafer, a Slate webmagazin szerkesztője.
A sajtót normális időkben leginkább csak szidni szokták. A napilapokat részrehajlónak tartják, és van, aki egyenesen a politikai pártok vagy a nagyvállalatok propagandaeszközének tekinti őket. A kritika nem is teljesen alaptalan, elég csak az elmúlt néhány év legfontosabb világpolitikai eseményeit felidézni. A sajtó az iraki háború előtt nemhogy leleplezte volna a Bush-kormány által terjesztett ferdítéseket, hanem maga is a kormány propagandáját szajkózta, amiért – miután kiderült, hogy Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek – sűrű bocsánatkérésekre kényszerült. Az elmúlt évek nagy gazdasági válságait, egyebek között az Enron-botrányt és a General Electric válságát sem tudták előre jelezni, mint ahogyan a jelenlegi globális recesszióhoz vezető pénzpiaci válságot sem – pedig elég lett volna csak utánanézni a nyilvános adatoknak. Ami pedig a politikai részrehajlást illeti, a tavalyi amerikai elnökválasztás kapcsán tengernyi kritika szerzői vádolták a sajtót a pártok kiszolgálásával.
Most viszont, amikor a csökkenő példányszám és az apadó reklámbevételek miatt a legnagyobb napilapok is a csőd szélére kerültek, sokan a demokrácia erős bástyáinak nevezik a napilapokat, amelyeknek leomlása maga alá temetheti a szabadságot, ezért sokan állami segítségért kiáltanak a sajtó megmentésére érdekében.
De tényleg összeomlik a demokrácia, ha csődbe mennek az újságok? – kérdezi Shafer. Ha így lenne, akkor valószínűleg már régen nem lehetne demokráciának nevezni az Egyesült Államokat, hiszen egészen a 19. század végéig Amerikában sem voltak a ma elvárt objektív beszámolókra törekvő napilapok. Sokáig bevett szokásnak számított, hogy ha valakinek előmozdítandó ügye támadt, hát első dolga volt lapot indítani, s abban aztán féktelenül szidalmazni ellenfeleit. Később a nagy, meggyökeresedett lapok mind vagy az egyik, vagy a másik politikai párt mellé álltak. A demokrácia mégis elműködött valahogy.
Shafer persze nem győzi hangsúlyozni, hogy a maga részéről rajong a napilapokért, és nagyon szomorú lenne, ha a reggeli kávéhoz nem tudna mit olvasni. De azért a demokráciát nem félti az újságok csődjétől. Már csak azért sem, mert a napilapok beszámolóinak jelentős része egyáltalán nem a fontos közügyeket tárgyalja. „Még a legkiválóbb lapok is kevés olyan cikket hoznak, amelyről őszintén kijelenthetjük, hogy a demokráciát szolgálja. Autóba rejtett bomba robbant Pakisztánban, Egymásnak estek a mexikói drogkartellek, Észak-Dakotát árvíz sújtja, Gyilkosság a zöldövezetben, Hol lehet a legjobb thai vacsorát kapni?, Britney Spears tegnapi koncertje, Hogyan használható fel a megmaradt pulykahús, Sporthírek, Tőzsdei összefoglaló – az efféle témákban nem teng túl a demokratikus eszme.
A mostani érzelgős és képmutató napilap- és demokráciaféltő siralmaknál még az is jobb és őszintébb volt, amikor mindenki szapulta a sajtót – nosztalgiázik Shafer.