Kevés állandó állás. Kényszervállalkozások, egyszemélyes cégek sokasága. Alkalmi munkák éhbérért. Egyszerre több is, mert egy nem elég. Csakúgy, mint Brazíliában.

Ulrich Beck, német szociológus sok frappáns formulával gazdagította a politikai nyelvet. Némelyik szlogenje hovatovább a közbeszéd részévé válik: „rizikótársadalom”, „brazilizálódás”, „felvonóeffektus” stb.

Rengeteg könyvet és cikket jelentet meg, állandóan szerepel a médiában. Ez felszínesség látszatát kelti. Mark Terkessidis, a berlini Tageszeitung kommentátora azzal vádolja a sztárszociológust, hogy elméletei a limuzinban születnek, miközben a repülőtérről egy konferenciára hajtat, és a sofőr szolgáltatja a tényeket.

A közismert tényekre hivatkozó beszédnek megvannak az előnyei. Nem véletlenül kíváncsi Beck véleményére a média. A most folyó választási kampányban is gyakran szólaltatják meg.

Arno Widmann a Berliner Zeitungban készített vele interjút: Beck úr, ön azt szokta mondani, hogy hazudik, aki azt állítja, hogy van ellenszere a munkanélküliségre.

Beck: Mindegyik párt abból indul ki, hogy a teljes foglalkoztatottság segítene a bajokon. S hogy a teljes foglalkoztatottság a szűk, nemzetállami kereteken belül is lehetséges. Méghozzá a neoliberális patika ismert receptje szerint. Valójában azonban minden nagy ipari országban azt látjuk, hogy az új munkahelyek nem tartósak.

Widmann: Mi a következménye ennek?

Beck: Először is az, hogy egyre nehezebb előteremteni a családalapítás anyagi feltételeit. Másodszor: a munkanélküliség aláássa a jóléti államot. Alkalmi munkákból és kényszervállalkozásokból nem lehet jóléti államot fenntartani. Végül a teljes foglalkoztatás ígérete hazugság, hiába szédítenek bennünket a pártok. Szembe kell néznünk azzal, amit sarkosan brazilizálódásnak neveztem. A Brazíliára és a többi fejlődő országra  régóta jellemző bizonytalan, össze-vissza  foglalkoztatási viszonyok nálunk is egyre szélesebb rétegek számára válnak bevett gyakorlattá.

A Die Welt a választási alternatívákról faggatja a szociológust, aki kitérő választ ad, pedig épp most jelentetett meg egy vitairatot Mi a választás tétje?  címmel.

Welt: Tudja már, kire fog szavazni?

Beck: Nem, még most sem vagyok biztos benne. Azt remélem, talán felmerül egy olyan program, lehetőleg új nevekkel összekötve, amely túlmutat az „ugyanúgy tovább”-on.

Welt: Milyen nevekre gondol?

Beck: Nem gondolok konkrét nevekre.

Welt: Azt csak tudja, hogy mi a választás tétje, hisz’ ez a címe a most kiadott vitairatának. Mi a választás tétje?

Ám hiába szorongatják, a szociológus inkább az ismert pártprogramokon túli nagy alternatíváról beszél. Ami abban áll, hogy ha nem lehet mindenkinek rendes állása, akkor itt az ideje feladni azt az életideált, amely a pénzkereső munkán alapul. Egyre több ember foglalkozik majd közügyekkel, közfeladatok megvalósításával. Ilyesmire volt már példa a történelemben. Az athéni demokráciában is szembeállították a megélhetésért végzett munkát és a közügyekben való buzgólkodást.

Beck mai világból vett példái azonban kevéssé meggyőzőek. Mégsem lehet azt mondani, hogy teljesen légből kapottak. A gyakorlatias munkáspárti pénzügyminiszter, Gordon Brown is valami belföldön bevethető, szociális feladatokat ellátó békehadtest létrehozásán töri a fejét.

A Netzeitung egyenesen a szociológusnak szegezte a kérdést: Hogyan nézne ki a pénzkereső munkával szembeni alternatíva? 

Beck: A kilencvenes években tagja voltam az Edmund Stoiber és Kurt Biedenkopf által létrehozott Jövő-bizottságnak. Megállapítottuk, hogy a kereső munka alternatívájaként szükség van az állampolgári munkára. Az állampolgári munka azt jelenti, hogy az emberek alapellátás fejében értelmes projektekben vesznek részt. Bajorországban ezt már gyakorolják. Egy csoport összegyűjti a hamarosan lejáró szavatosságú élelmiszereket a szupermarketekben, és a szükséget szenvedők rendelkezésére bocsátja.

És maguk a szükséget szenvedők? Beck a mindenkinek járó, létminimumot biztosító szociális ellátás híve. Ez is része az általa javasolt, nem munkaközpontú életmodellnek.

Csakhogy így visszajutunk ahhoz a problémához, amit ő maga nyilvánított megoldhatatlannak a kényszervállalkozással és alkalmi munkával kapcsolatban. Miből fizeti az állam a szociális ellátást, ha egyre kevesebb embernek van rendes, pénzkereső állása?