„Az igazi boldogságra akkor van esélyünk, ha kedvesek igyekszünk lenni másokhoz − és magunkhoz" − írja June Gruber, a Yale pszichológia oktatója a kaliforniai Berkeley Egyetem lélektani, szociológiai és neuropszichológiai kutatóközpontjának honlapján.
A megállapítás erősen közhelyszerűnek hangzik, ki ne hallott volna például arról, hogy adni jobb, mint kapni. Gruber mindenesetre a szakirodalom és saját kutatásai alapján azért ajánlja ezt, mert úgy látja, hogy ma a boldogsághajhászás a divat, és ez nem mindig vezet jóra.
Mint a Metazinból is tudható, a boldogságkutatásnak hatalmas irodalma van. Sokkal kevésbé divatos kutatási irány, hogy mik a boldogság korlátai és hátrányai. Azért ennek is van irodalma, s ezt feltérképezve, valamint saját kutatásokkal kiegészítve Gruber arra a következtetésre jut, hogy a boldogság, illetve a boldogság hajszolása négyféle szempontból is hátrányos következményekkel járhat.
Először is, a boldogság egy bizonyos szint fölött árt a kreativitásnak, illetve túlzott kockázatvállalásra ösztönöz. Mark Alan Davis 2008-ban megjelent tanulmányában kimutatta, hogy a nagyon elégedett emberekben kisebb a vágy a kreativitásra. Barbara Friedrickson, aki azt taglalja írásaiban, milyen gyógyító és regeneráló hatás várható a pozitív érzelmektől, arra is figyelmeztet, hogy a túl sok pozitív és a túl kevés negatív érzelem rugalmatlanná tesz az új kihívásokkal szemben. Mindehhez Gruber azt teszi hozzá, hogy a boldogságtól szárnyaló ember hajlamos túlzottan merész vállalkozásokba fogni, és lebecsülni a terveiben rejlő kockázatokat.
Másodszor: nem minden helyzetben hasznos a boldogság. Az elégedettség érzése lefegyverző lehet, és árthat az ember versenyképességének. Gruber kutatótársa, Maya Tamir például egy kísérletben azt találta, hogy az emelkedett hangulatban lévő játékosok rosszabbul teljesítettek az átlagnál egy számítógépes versenyjátékban. Gruber maga pedig úgy tapasztalta, hogy a nem megfelelő pillanatban, például tragikus filmjelenet közben boldogságjeleket mutató emberek mániás személyiségzavarra hajlamosak.
Harmadsorban Gruber azt jegyzi meg, hogy nem mindenfajta boldogság válik az ember javára. Itt végre kiderül, hogy boldogságon egyáltalán nem egyfajta érzelmet értünk, hanem az elégedettségtől a büszkeségig nagyon is sokfélét. Saját kísérletei során Gruber azt állapította meg munkatársaival, hogy például a túlzott büszkeség agresszivitással, szociális magatartással járhat együtt, és megnehezíti a kapcsolattartást az ember környezetével.
Negyedsorban pedig arra figyelmeztet Gruber, hogy a boldogság kergetése boldogtalanságot eredményezhet. Úttörő jelentőségűnek minősíti Iris Mauss munkásságát, aki azt bizonyította, hogy minél inkább hajszoljuk a boldogságot, annál kevésbé érjük el. Ennek okát abban látja, hogy aki a maga boldogságára fókuszál, az túlzottan magas elvárásokat támaszt, s aztán könnyen csalódik. Gruber kollégái most azt kutatják, az ebből fakadó depresszió nem azt jelenti-e, hogy a boldogság hajszolása mániás depressziós zavarra vezethet.
Gruber boldogságreceptje ez után úgy hangzik, hogy próbáljunk megbarátkozni mindenkori érzelmi állapotunkkal. Ezt a javallatot követi a bevezetőben idézett, talán közhelynek ható állítás.