Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Kelet-európiaiak, az új muszlimok

2012. július 31.

Hollandiában a kelet-európaiak veszik át a muszlimok helyét, és válnak egyre inkább a szélsőjobboldal céltáblájává. A dolog pikantériája, hogy a kelet-európaiakat nem teljesen alaptalanul intoleránsnak bélyegző jobboldali populisták maguk is rendkívül előítéletesek.

„Új célpontot talált magának a bevándorlókat a nyugati értékek figyelmen kívül hagyásával vádoló holland szélsőjobboldal. 2001. szeptember 11-e után az iszlámot és a muszlimokat tekintették minden társadalmi baj okának. Ma a kelet-európaiakat hibáztatják” – írja Rasa Navickaité az Economist közreműködésével létrehozott litván hetilapban, az IQ-ban.

A kelet-európai bevándorlókkal kapcsolatos előítéletek és félelmek Nyugat-Európa szinte minden országában felütötték a fejüket. Az írek a lett matrózoktól, a franciák a lengyel vízvezeték-szerelőktől rettegnek. A brit Munkáspárt a szélsőjobboldal idegenellenes szlogenjét átvéve emelt szót a kelet-európai bevándorlók ellen, mondván, a volt szocialista országokból érkezők elveszik a munkalehetőséget a brit kétkezi munkások elől, ráadásul az alapvető angol normákat sem képesek átvenni, ami a közbiztonság romlásához vezet. A szélsőjobboldali Geert Wilders, aki korábban a holland liberális értékek nevében elsősorban a muszlim bevándorlást bírálta, online feljelentőfórumot indított, ahol bárki közzéteheti a kelet-európai bevándorlókkal kapcsolatos rossz tapasztalatait.

Bár a kelet-európai bevándorlók a 17 milliós holland népesség mindössze egy százalékát teszik ki, a xenofóbia irányváltása mégsem teljesen meglepő – véli Navickaité. Az Unió aránylag hatékonyan korlátozza az EU-n kívülről érkező bevándorlást, ám tehetetlen az Unión belüli migrációval szemben. Miközben egyre kevesebb Európán kívüli telepszik le Hollandiában, a kelet-európai vendégmunkások és betelepülők száma nő. A muszlimokkal szembeni előítéletek a kelet-európaiakkal szemben is alkalmazhatók. Érthetetlen nyelven beszélnek, a helyiek szerint műveletlenek, intoleránsak és rasszisták.

Sajnos az előítéletekben van is némi igazság – ismeri el Navickaité. A kelet-európaiak a nyugati nagyvárosok bevándorlók által lakott részeiben élnek, elvegyülve az Európán kívülről érkező muszlimokkal és feketékkel. Sokakból ez a környezet valóban rasszista előítéleteket hív elő, amelyekre aztán a holland populista jobboldal hivatkozhat.

Mindez persze nem menti a keletiekkel szembeni nyugat-európai előítéleteket – teszi gyorsan hozzá a litván publicista. A lengyel–ukrán rendezésű labdarúgó EB kapcsán a vezető nyugati lapok rendkívül lekicsinylően beszéltek a kelet-európai országokról. Ukrajnában több nőszervezet tiltakozott az ellen, hogy az ukrán nőket prostituáltként, de legalábbis könnyűvérű, nyugati férjre vágyó csinibabaként jellemezzék. Legalább ilyen méltatlan volt, hogy Lengyelországot a holokauszt központjaként mutatta be még a Guardian is, azt sugallva ezzel, hogy a borzalmakért a lengyelek felelősek, és sejtetve, hogy az antiszemitizmus még ma is éppúgy jelen van a társdalomban, mint hatvan éve.