Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720
Nyomtatás

Szegény professzorok panaszai

2013. április 14.

Az egyetemi karrier sok diák álmainak netovábbja. Régen valóban aránylag nyugodt és kiszámítható életet jelentett a katedra. A válság mára elérte az egyetemet is. A pályakezdő bölcsészek még abban sem reménykedhetnek, hogy egyetemi állást találjanak.

A professzorok élete más, mint régen − panaszkodik Paula Marantz Cohen irodalomprofesszor az American Scholarben. Az egyetemi oktatók munkáját sokan szinekúrának tekintik − a szemeszterenkénti néhány kurzus alig pár óra hetenként, a vizsgaidőszakban nincs tanítás, nyáron pedig bezár az egyetem. Nem túl magas, ám biztos megélhetést garantáló fizetés, és biztos, a véglegesítés után szinte felszámolhatatlan státusz. Valóban jól hangzik, a baj csak az, hogy jóformán semmi sem igaz belőle − figyelmeztet Marantz Cohen, aki diákjait lebeszéli az egyetemi pályáról.

Néhány évtizede még valóban kényelmes állást jelentett az egyetemi oktatás, mára azonban minden megváltozott. A tanítás komoly felkészülést igényel, a témavezetés, a dolgozatjavítás és az adminisztratív ügyek intézése rengeteg időt vesz el. A publikációs kényszer miatt a nyár kutatással, tanulmányírással és az új kurzusok elkészítésével telik. Nem véletlen, hogy az egyetemi oktatók az átlagnál is később alapítanak családot. Különösen az egyetemi karrierre vágyó nők helyezete nehéz. A véglegesítés többnyire harminc éves kor fölött történik, s a korábban gyereket vállalók komoly versenyhátrányt szenvednek el. Az egyetemi túltermelés és verseny miatt egyre több a tudományos köntösbe bújtatott sarlatánság, és terjed a csak a bennfentesek számára érthető szakzsargon. Az egyetemi oktató leginkább csak a saját tudományterületének szakirodalmát olvassa, szépirodalomról csupán álmodik.

Rebecca Schuman irigykedve hallgatja a teljes állással és határozatlan időre szóló munkaszerződéssel rendelkező professzorok panaszát. A fiatal irodalmár ugyanis nemrég doktorált, azonban évek óta nem sikerül rendes akadémiai állást találnia, jelenleg vendégprofesszorként tanít az Ohiói Egyetemen. Állásjelentkezések tucatját adta le isten háta mögötti főiskolákra, de szakterületén nagy a túlkínálat, ráadásul a felsőoktatás elpiacosodása és az egyetemi adminisztratív vízfej növekedése miatt alig hirdetnek bölcsészoktatói állást, be kellett hát látnia: reménytelen, hogy bárhol kinevezzék. Így hát kénytelen alulfizetett megbízási szerződéssel tanítani, és beletörődni a fizetés nélküli nyári szünetbe és az állandó létbizonytalanságba. Szereti a szakmáját, és élete álma a tanítás, így nem is gondol rá, hogy más munka után nézzen, hiszen ez az önfeladással lenne egyenértékű. Pedig a bölcsészek minden közkeletű híreszteléssel ellentétben könnyen elhelyezkednek. Sorstársainak ezért azt ajánlja, hogy ne áltassák magukat azzal, hogy a posztgraduális képzés után egyetemen helyezkedhetnek el. Mivel a helyzet aligha változik az elkövetkező évtizedben, Schuman szerint a bölcsészdoktori képzésbe iratkozók a kilátástalan és megalázó jövőt választják.