Nyomtatás

A túlmunka ártalmai

2013. október 13.

Miközben menedzser-guruk egyre-másra állnak elő a munkát hatékonyabbá tevő javaslataikkal, az Economist kutatásokat idézve azt javasolja, hogy a cégvezetők töltsenek több időt semmittevéssel. A teljesen fölösleges ügyintézés ugyanis jelentősen csökkenti a hatékonyságot.

Az üzleti szférában nem a túl kevés, hanem a túl sok munka okoz gondot” – olvassuk az Economistban.

A gazdasági válságban is egyre-másra jelennek meg olyan könyvek, amelyek a lehető leghatékonyabb időkihasználás módszereit ajánlják a menedzsereknek. Az alapvetés mindegyik esetben ugyanaz: a siker záloga az, hogy minden percben keményen dolgozzunk. Keith Ferrazi menedzsment-szakértő Soha ne egyél magadban! című híres könyvében egyenesen azt javasolta, hogy még az étkezések idejét se fecséreljük el, hanem használjuk kapcsolati tőkénk erősítésére.

Az Economist viszont éppen ennek ellenkezőjét javasolja. A vezető beosztású dolgozók ugyanis túl sokat dolgoznak. A munkával töltött idő jelentős része azonban teljesen értelmetlen és fölösleges ügyintézéssel megy el. A különböző adminisztratív részlegek és igazgatóságok mondvacsinált megbeszélésekkel és haszontalan jelentésekkel igyekeznek saját fontosságukat demonstrálni. Hasonlóan járnak el a dolgozók is: fölösleges e-maileket küldözgetnek, hogy ezzel legitimálják létüket. Hozzátehetjük, hogy ezek minél hosszabbak, annál jobb: egy százoldalas, érthetetlen zsargonban megírt kimutatás fontosságát csak az meri megkérdőjelezni, aki alaposan végigolvassa az egészet. A hollandok már önálló kifejezést is gyártottak: ’vergaderziektének’ nevezik a haszontalan időrabló megbeszélések miatt kialakuló kedélybetegséget.

A fölösleges bürokratikus és formális ügyek intézése elveszi az időt az érdemi munkavégzéstől. Kutatások szerint az állandó e-mailezés növeli a stresszt és visszaveti a kreatív képességeket. Nem véletlen, hogy Jack Welch, a General Electric egykori vezetője naponta egy órát szigorúan semmittevéssel töltött az irodában, Bill Gates pedig évente két hétre egy vidéki parasztházban barikádozta el magát, hogy végre gondolkodhasson.

Mindebből pedig az következik, hogy elsősorban a vezető beosztásúak feladata lenne a fölösleges bürokrácia csökkentése. Arra azonban már az Economist sem tudja a választ, hogy a saját pozíciójuk fontosságát éppen az ilyen mondvacsinált ügyekkel és fontoskodással legitimáló vezetőket ki bírhatná rá erre.