Nyomtatás

Antirasszista rasszizmus

2016. március 24.

Az európai értelmiség fenntartja magának a jogot, hogy saját örökségétől elhatárolódjék, de az arab értelmiségiektől már megtagadja jogot, hogy bírálják az iszlám hagyományt, és azt szorgalmazzák, hogy a muszlim világ közeledjék a modern értékekhez.

 

Ti csak maradjatok a kényszerházasságnál és a hitehagyók kivégzésénél!” – karikírozza a Le Monde-ban Pascal Bruckner francia filozófus azoknak az értelmiségieknek az álláspontját, akik elmarasztalták a muszlim bevándorlók által elkövetett szexuális bűncselekmények vallási hátterét firtató algériai írót.

Brucknert, az iszlám és a multikulturalizmus régi kritikusát ezúttal Kamel Daoud algériai írónak a Metazinból már ismert esete háborította fel. Baloldali értelmiségiek tizenkilenc fős csoportja ugyanis iszlamofóbia, sőt, régi gyarmatosító attitűdök terjesztésével vádolta meg Daoudot, amiért az oráni író a szilveszter éjjelén Köln városában elkövetett tömeges nemi erőszakcselekmények nyomán azt írta, hogy az iszlám világát patologikus viszony fűzi a nemiséghez, és nem véletlen, hogy az iszlamista terroristák egy „bordélyház-szerű mennyország ígéretével” toborozzák soraikba a fiatalokat.

Ez Brucknert arra emlékezteti, hogy a baloldali értelmiség Nyugaton hasonló szellemi terrort gyakorolt azok ellen, akik a sztálini Szovjetunió hatóságainak rémtetteit kifogásolták. Akkor az imperializmus szekértolójává nem volt szabad válni, most pedig az idegengyűlölet és a szélsőjobboldali populizmus a madárijesztő, amire mutogatnak. Az elhallgattatásnak két módja van, a fizikai és a szellemi terror, s a kettő Daoud esetében találkozik. Egy algériai imám ugyanis halálos fatvát mondott ki rá az iszlám hagyományát bíráló megjegyzései miatt, és most a francia értelmiségiek még alá is támasztották azt az ítéletet azzal, hogy Daoud, úgymond, az iszlámgyűlölet bűnében vétkes. Ők maguk egyébként semmit sem mondtak a kölni eseményekről, már azon kívül, hogy semmiképp nem szabad összefüggésbe hozni a történteket az elkövetők észak-afrikai származásával, mert az maga lenne az iszlamofóbia. Bruckner szerint ezzel azt mondják ki, hogy az iszlám bírálata nemcsak hogy megengedhetetlen, hanem egyenesen nagyobb bűn, mint a nemi erőszak.

Az „iszlamofóbia” szót a legújabb korban Irán papi irányítói terjesztették el, és azt az álláspontot fejezi ki, hogy az iszlámot nem szabad bírálni. Minden más vallást persze szabad, ám az iszlám bírálata halálos bűn, mégpedig a szó legszorosabb értelmében. Ezen az alapon mondott ki maga Homeini ajatollah halálos fatvát Salman Rushdie íróra 1989-ben.

Az európai haladó értelmiség annak idején lelkesen támogatta az iráni papi vezetésű forradalmat, mivel a papi állam az Amerika-barát monarchiát döntötte meg. Mai utódai büszkén bírálják az európai vallási hagyományokat, de úgy gondolják, hogy a muszlimok csak tartsák tiszteletben a magukéit. Az európai hagyományt viszont bírálják bátran. Daoudnak éppen az volt a vétke, hogy az európai kultúrában ma oly nagy szerepet játszó női egyenjogúságot védte és nevezte kívánatosnak az iszlám világában is.

A baloldali értelmiség reflexből irtózik mindentől, ami rasszizmusnak nevezhető, márpedig az iszlám bírálatát így értelmezi. Az iszlám hordozói ugyanis az arab és fekete-afrikai bevándorlók, következésképp, aki az iszlámot kritizálja, az rasszista. E merő jóindulat azonban végül is azt eredményezi, hogy megbélyegzik azokat, akik az iszlám világában pozitív változásokat sürgetnek. Ez volt Ayaan Hirsi Ali szomáliai születésű holland parlamenti képviselő sorsa is, akit az iszlamisták halálosan megfenyegettek, amiért elítélte a nők alávetett helyzetét az iszlám világban. És az még semmi, de baloldali értelmiségiek is elítélték, úgyhogy végül Amerikába kellett emigrálnia.

A haladó értelmiség álláspontja Brucknert azokra a gazdagokra emlékezteti, akik ellágyultan magyarázzák a nyomorgóknak, hogy a pénz nem boldogít. Mi, európaiak, úgymond, nyugodtan gyakorolhatjuk az ateizmust is, ti viszont ott délen, ne helyezkedjetek szembe az iszlám fundamentalistákkal sem. Itt nemhogy az önkritika, de még önnön kultúránk becsmérlése is megengedett. Odalent nem ajánlott a kritikai attitűd. „És még ők beszélnek rasszizmusról” – botránkozik meg Bruckner.