„Bár a piac és a demokratikus kormányzás ellentmondásai a felzárkózó országokban a leginkább szembetűnők, a fejlett demokráciákban is hasonló feszültséget tapasztalhatunk” – olvassuk Jack Snydernek, a Columbia Egyetem politológusának esszéjét a Journal of Democracy hasábjain. Snydernek a demokratizáció és a nemzeti konfliktus összefüggéseit vizsgáló, 2000-ben megjelent monográfiáját a nacionalizmus szakirodalmának egyik fontos alapműveként tartják számon.

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján általánosan elterjedt volt a nézet, hogy a társadalmak az angolszász típusú liberális demokráciák irányába haladnak – emlékeztet most tanulmánynak is beillő esszéjében a szerző. Persze már akkor is kétes volt ez, hiszen a demokratikus átalakulás Kelet- és Délkelet Európában nacionalista háborúkba és polgárháborúkba torkollott. A vallási fundamentalizmusok is ellenállóbbak, mint hittük. Sőt, újabban a terrortámadások, illetve a gazdasági- majd a bevándorlási válság nyomában a nyugati liberális demokrácia őshazájában is megjelent az, amit Snyder populista nacionalizmusnak nevez. Nála ezek pusztán leíró kategóriák. Populizmuson elitellenességet ért. A nacionalizmus pedig a nemzeti szempontok primátusát jelenti.

A politikai gazdaságtan irodalmában bevettnek számító tétel szerint a populista nacionalizmus megerősödése strukturális okokra vezethető vissza: a szabad piaci kapitalizmus és a demokratikus önrendelkezés konfliktusára. Mint Polányi Károly már a negyvenes években megfigyelte, a gazdasági modernizáció és főleg a globalizáció vesztesei a jólétet, kiszámíthatóságot és biztonságot ígérő populista illiberális pártok mögé állnak. A populista nacionalista piaci beavatkozás azonban csak ideig-óráig működőképes: addig, amíg a növekedés motorja az olcsó munkaerő és a természeti erőforrások. Amikor azonban elfogy a képesítést nem, vagy csak alig igénylő munkaerő vagy kimerülnek a természeti erőforrások, a növekedés kifullad, hacsak nem jelennek meg nagyobb hozzáadott értéket igénylő ágazatok. Ezek megjelenése azonban szükségképp a kreatív pusztítás jelenségével, az alacsonyabb hozzáadott értéket termelő szektorok leépülésével jár. Vagyis a magas hozzáadott érték melletti növekedés és az etatizmus hosszú távon kizárja egymást.

Az olcsó exportra épülő rendszerekbe ezért bele van kódolva a bukás – véli Snyder. A foglalkoztatottság növekedésével a bérek nőni kezdenek. Az erősen centralizált és átláthatatlan intézmények, amelyek az olcsó export esetében működtek, ekkor már nem szolgálják a növekedést. Persze nem kell okvetlenül gyors összeomlásra számítani. Ha a rezsim baráti gazdasági elitje jelentős tőkét halmozott fel, akkor elhúzódhat a növekedés megtorpanása. A váltás pedig annál nehezebb, minél befolyásosabb és gazdagabb az állam által irányított növekedésből hasznot húzó klientúra.

Amikor a növekedés lassulni kezd, az előjogait féltő kormánybarát elit a nacionalista kártyát is előhúzza – véli Snyder. „A nacionalizmus lehetővé teszi, hogy a felelősségre egyáltalán nem, vagy csak részben vonható elit a nép képviselőjének állítsa be magát” annak érdekében, hogy a növekvő gazdasági elégedetlenséget a nemzeti identitással és kultúrával kapcsolatos félelemmé alakítsa. Így akár még milliárdos üzletemberek is felléphetnek a kisemberek érdekeinek képviselőjeként. Ha sikerrel járnak, a nemzeti identitás, nem pedig a társadalmi és a gazdasági helyzet határozza meg, hogy ki mögé sorakoznak fel a választók. A rendszer kárvallottjai is gyakran inkább állnak a nemzeti szuverenitás védelmét hirdető kormánybarát elitet, mintsem a tisztább közéleti viszonyokat ígérő pártok mögé. Persze a nacionalizmus felkorbácsolása is kockázatos – jegyzi meg Snyder, utalva a két világháború közötti Németország és a kortárs Kína példájára. A rezsimpárti nacionalizmus mellett ugyanis gyakran megjelennek még radikálisabb nacionalista mozgalmak is, amelyek gyakran azzal válnak népszerűvé, hogy a nemzeti identitás védelmét a rezsimpárti nacionalistákkal ellentétben szelektív, a kisebbségeket kizáró szociális ígéretekkel kötik össze.

Snyder szerint az elmúlt évtized tanulsága az, hogy a fenti, a korábban csak az újonnan demokratizálódó államokra jellemző problémák a konszolidált, fejlett demokráciákban is megfigyelhetők. Ennek az az oka, hogy a globalizáció növeli az egyenlőtlenséget, az EU-integráció pedig gyengíti a demokratikus kontrollt, emiatt pedig a korábbinál hatásosabb a nemzeti kultúrát és identitást féltő szereplők retorikája. De hosszú távon ez a modell a fejlett országok esetében is működésképtelen – jósolja Snyder. Hiszen a kevésbé versenyképes ágazatokat a populista nacionalista politika csak a húzóágazatok kárára veheti védelmébe, ami viszont a versenyképesség visszaesésével jár. Csakhogy ez a hosszú távon fenntarthatatlan rendszer Snyder szerint is a liberális demokrácia terméke. Kérdés tehát, hogy a liberális demokrácia megreformálható-e úgy, hogy fenntartható legyen.