„Roy legfontosabb megállapítása szerint a modern dzsihád a nihilizmus tünete, és fő célja a halál – a mások halála, de még inkább a saját halál” – olvassuk Suzanne Schneider Közel-kelet-szakértő recenzióját a Los Angeles Review of Booksban Olivier Roy iszlámkutató Dzsihád és halál: az Iszlám Állam globális vonzereje című könyvéről.
A rövid könyvecskében Roy amellett érvel, hogy a dzsihadisták megértéséhez nem a Korán felől kell kiindulni. Roy 140 franciaországi származású dzsihadista életútját dolgozta fel. Döntő többségük kisstílű bűnözőből lett terrorista. Szinte mindannyian szekuláris életet éltek. Sőt, még a radikalizálódásuk sem vallási környezetben történt. „A küzdősport-klubok fontosabb terepei a dzsihadista szocializációnak, mint a mecset” – írja Roy.
A téma más szakértőihez hasonlóan Roy is úgy véli, hogy a modern dzsihadistákat nem konkrét politikai célok vezérlik. A radikalizmus a közösséghez tartozás érzését nyújtja és identitást ad a fiataloknak. Roy szerint a modern dzsihadisták nihilisták. A gyilkolás, sőt az öngyilkos merényletek is öncélúak. Roy tisztában van vele, hogy öngyilkos merényletek korábban is voltak, ám mára már nem szükségből, hanem szándékosan végeznek magukkal a terroristák, és gyakran egyáltalán nem is akarják túlélni a terrortámadást.
Roy a terrorizmust az önkifejezés és a lázadás eszközének tekinti. Úgy véli, hogy nincsen minőségi különbség az iszlamista terror és az egyéb terrorista cselekmények között: az iszlamisták ugyan megpróbálják vallási köntösbe bújtatni az erőszakot, ám valójában nem vallási célok és motivációk vezetik őket. Roy már korábban is úgy nyilatkozott, hogy a nyugati országokban született, szekuláris életvitelű másod- és harmadgenerációs bevándorló muszlimok a baloldali lázadáskultúra hanyatlása miatt fordulnak jobb híján a dzsihadista lázadáshoz: a kapitalizmussal szembeni elégedetlenségüket akarják kifejezni.
Schneider meggyőzőnek tartja Roy megközelítését, amely nem az iszlámból vezeti le a dzsihadista terrort. Azt viszont kifogásolja, hogy Roy lényegében mindenféle terrorizmust egy kalap alá vesz, és kísérletet sem tesz rá, hogy az iszlamista terror sajátosságait alaposan elemezze és magyarázza. Schneider mindazonáltal valószínűsíti, hogy Roy könyve a jobb- és a baloldali olvasók tetszését egyaránt elnyeri. A jobboldal minden bizonnyal üdvözölni fogja, hogy Roy párhuzamot von a kortárs dzsihadizmus és a baloldali radikalizmus között. A baloldali olvasók pedig abba kapaszkodhatnak, hogy Roy nem az iszlámból vezeti le, hanem szociokulturális okokkal magyarázza az iszlamista terrorizmust.