„Érthetetlen, hogy a baloldal miért támogatja a szuverén alapok ötletét” – kommentálja Mike Konczal, a baloldali Roosevelt Institute kutatója a szociális szuverén alapok létrehozására vonatkozó baloldali javaslatokat.

Az alapjövedelem körüli lelkesedés csökken (amiben alighanem szerepe van a finn alapjövedelem-kísérlet bukdácsolásának), ám a haladó baloldali szerzők továbbra sem mondanak le róla, hogy valamilyen mindenki számára járó rendszeres állami támogatás segítségével csökkentsék az egyenlőtlenséget. A londoni Public Policy Research javaslatot dolgozott ki egy olyan nemzeti alap létrehozására, amely minden 25. évét betöltő brit fiatalnak egyszeri 10 ezer font életkezdési támogatást adna. Hasonló indítványt dolgozott ki az amerikai szocialista People’s Policy Project alapítója, Matt Bruenig. Ahogyan korábban az alapjövedelem hívei, Bruenig is minden állandó lakosnak juttatna rendszeres jövedelmet, éspedig akár évi kétezer dollárt. Ennek formája osztalék lenne a rendkívül népszerű alaszkai vagyonalap mintájára létrehozandó országos nemzeti szolidaritásalapból. Ahogyan a világ hasonló elven működő több mint hetven szuverén alapja, ez a szervezet is jelentős vagyont halmozna fel, és ennek fialtatásából juttatna állandó jövedelmet minden amerikainak.

A javaslat népszerűségét jól mutatja, hogy még a piacpárti Economist is komoly megfontolásra érdemesnek tartja, mondván, hogy a szociális szuverén alapok úgy szolgálnák az egyenlőség ügyét, hogy közben tiszteletben tartják a szabad piacot. Az Economist elismeri ugyan, hogy a javaslat nem kockázatmentes, ám ezt a megoldást a gazdagok adóztatásánál hatékonyabb és egyben igazságosabb módszernek gondolja.

Konczal azonban nem osztja a lelkesedést. Attól tart, hogy a szociális szuverén alapok még erősítenék is az egyenlőtlenséget. Úgy véli, hogy teljesen fölösleges a nagyvállalatok és a magánvagyonok megadóztatásából létrehozni egy alapot, amikor az adókból folyamatosan biztosítani lehetne a mostaninál nagyobb jóléti ellátórendszert is. Ám ennél is aggályosabbnak tartja azt az állítást, hogy a szuverén alap a piaci szemléletet erősítené. Konczal attól tart, hogy a kollektív tulajdonossá váló állampolgárok elemi érdeke lenne a lehető leghatékonyabb működés, és ezért tulajdonosként abban lennének érdekeltek, hogy a szuverén alapba emelt vállalatok minél nagyobb profitot termeljenek. Ami pedig aligha szolgálná az adott cégeknél dolgozók érdekét. Sőt, a nagyobb osztalék reményében az emberek valószínűleg az alacsonyabb vállalati adózást és a piaci deregulációt is támogatnák.

Bruenig alaptalannak ítéli Konczal aggályait. Semmilyen nehézséget nem lát abban, hogy az állampolgárok profitorientált tulajdonosok és egyben a kollektív tulajdonba vett cégek dolgozóival szolidáris polgárok legyenek. Elvégre ez a szocializmus lényege – véli Bruenig.

Ez az érv azonban nyilván nem győzi meg a kollektív tulajdonlás kritikusait, akik minden bizonnyal számos tanulságos történelmi példával tudják szemléltetni, hogy a kollektív tulajdonnal kapcsolatos érdekek összeegyeztetése általában megoldhatatlan feladat.