Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720
Nyomtatás

Amerikai vér és becsület

2005. december 20.

Egy diák nemzetiszocialistának vallja magát. Az egyetemen is viseli a náci karszalagot. Az egyik tanár levetetné vele, de a dékán és diáktársai a szólásszabadság nevében kiállnak mellette.

Egy diák nemzetiszocialistának vallja magát. Az egyetemen is viseli a náci karszalagot. Az egyik tanár levetetné vele, de a dékán és diáktársai a szólásszabadság nevében kiállnak mellette.

Andrei Chira négyéves volt, amikor szülei Romániából Amerikába emigráltak. Már gimnazistaként az Amerikai Nemzetiszocialista Mozgalom kitűzőit viselte. Idén a katolikus Bellarmine University első éves hallgatója. Az egyetemen a Vér és Becsület horogkeresztre emlékeztető karszalagját hordja.

A fiatalember nem tartja magát antiszemitának vagy rasszistának. Mint mondja, vannak zsidó és színes bőrű barátai is. Általában támogatja az amerikai nemzetiszocialistákat – olvassuk az Inside Higher Education webmagazinban –, de nem ért egyet azzal, hogy a melegektől és zsidóktól meg kell vonni az állampolgári jogokat.

Joshua Goldingot, az egyetem filozófiaprofesszorát ez nem nyugtatta meg. Felszólította a diákokat és tanárokat, hogy követeljék a náci jelvény betiltását az egyetemen. „Nem szabad toleránsnak lennünk azokkal, akik nyíltan közösséget vállalnak rasszista csoportokkal. Sőt, az egyetemnek kötelessége felszólítani az ilyen diákokat, hogy vagy tartsák meg maguknak gyűlöletkeltő nézeteiket, vagy iratkozzanak ki.”

A professzor felhívása nagy felzúdulást váltott ki. A szólásszabadság védelmében diákok egy csoportja ülősztrájkba kezdett. Legtöbben nem értenek egyet Chira nézeteivel, de a szólásszabadságot mindennél fontosabbnak tartják.

„Én sem osztom Andrei nézeteit – mondta a fiú barátnője –, de akár az életem árán is kiállnék azért, hogy viselhesse a karszalagot.”

Maga Chira sokkal kevésbé harcias. Bár nagyon fontos számára a nemzetiszocializmus, ha az egyetem vezetői felszólítanák, minden további nélkül levenné a karszalagot, mert elismeri, hogy egy magánegyetemnek joga van ilyen szabályokat felállítani. A nagy nyilvánosságnak sem örül, mert fél, hogy Kaliforniában élő szüleihez is eljut a hír: „Az apám jól seggbe rúgna, ha megtudná, mit művelek.”

Az egyetem vezetése azonban nem hajlandó betiltani a karszalagot. A diákokhoz hasonlóan ők is a szólásszabadságra hivatkoznak. „A karszalag visszataszító nézeteket szimbolizál, amelyek az egyetem értékeivel ellentétesek. De hiszünk a szólásszabadságban – nyilatkozta az egyik dékánhelyettes. „Sajnos vannak közöttünk olyanok, akik nem mérik fel a szólásszabadság fontosságát az egyetemi életben. Nem értik meg, hogy éppen a nyílt vita és párbeszéd segít megcáfolni a gyűlöletkeltő és kirekesztő nézeteket” – idézi Joseph McGowent, az egyetem dékánját az Inside Higher Ed.

A nyílt párbeszédet elősegítendő, a dékán jelszóval védett, csak az egyetem diákjai és tanárai számára elérhető internetes vitafórumot indított, és egy bizottságot is felállított. A kérdés alapos kivizsgálása után a bizottság feladata lesz, hogy ajánlást tegyen a dékánnak a további teendőket illetően.

A nyilvánosságnak máris van foganatja. Amikor néhány hete a Bellarmine régi rektora e-mailben megkérdezte Chirát, hogy tulajdonképpen miért viseli a karszalagot, ezt a választ kapta: „Hát azért, mert náci vagyok.” Ma viszont már úgy nyilatkozik a diák, hogy „nem náci, hanem az Amerikai Nemzetiszocialisták híve”.

„Chira korábban nácinak vallotta magát, de belátta, hogy ez a jelző pejoratív.”