Nyomtatás

Magas lóról nem fog menni

2019. január 31.

A progresszív európai elit kiemelkedő képviselői kiáltványban foglaltak állást az európai hazafiság mellett, és mély megvetéssel nyilatkoztak azokról, akik a populizmus és a nacionalizmus hatása alá kerültek. Az olasz elemző szerint a fensőbbséges magatartás helyett elemezni kellene a helyzetet.

A populista szakadás a nyugati világ mély lélektani, kulturális, gazdasági és erkölcsi válságából meríti energiáját” – írja Pierluigi Battista főszerkesztő-helyettes a milánói Corriere della Serában.

A liberális lap vezető szemleírója azzal vádolja az európai kulturális elitet, hogy óvodás gyerekek módjára siránkozik, mintha elvették volna a játékát. Elítéli, hogy a nagy liberális tekintélyek mindenféle átkokat szórnak a népre, amiért anélkül, hogy engedélyt kért volna, kikap a hámból. Továbbá a legkülönfélébb összeesküvés-elméletekbe menekülnek, például minden szerencsétlenségért az orosz hackerekre hárítják a felelősséget: biztosan ők bolondították meg, úgymond, a népet. Végül ők, a nagy progresszívek egyszer csak a francia forradalom előtti főnemesség parókáját öltve szörnyülködnek a sans-culotte-ok bárdolatlan beszédmódján.

Battista már akkor is a társadalomban végbemenő mélyreható változásokban igyekezett magyarázatot találni a politika új jelenségeire, amikor tavaly tavasszal két populista párt szerzett többséget az olasz parlamentben, és a hagyományos elit legnagobb elképedésére kormányt alakított. Akkor úgy látta, hogy a modernizáció és a szabadság kiteljesedése a régi kötelékek felbomlását eredményezte, megszűntek a helyi közösségi terek, de még a régi értelemben vett pártok is, ahol személyes kapcsolat volt a tagság és például a parlamenti képviselők között. Az emberek elszigetelten élnek, egyedül vannak, úgy érzik, hogy az elit egy másik világban él, onnan igazgatja az ügyeiket – és a populista pártokban magukra ismernek.

Most Battista arra helyezi a hangsúlyt, hogy a liberális demokrácia társadalmai kettéhasadtak, és a két fél nem képes megérteni egymást. Érthető, hogy az elit értetlenül tekint a lázongó tömegekre, de becsmérlő szavakkal semmire sem fog jutni. Ideje lenne tanulmányozni, mi is zajlik a társadalomban. Első lépésként azt ajánlja a vezető rétegeknek, hogy olvassák el figyelmesen Jonathan Coe új könyvét, a Közép-Angliát. Vagy Michel Houellebecq legfrissebb regényét, a Szerotonint. Az utóbbi a mindennapi élet értelmetlenségét mutatja be, és ezzel a kritika szerint a sárgamellényesek lázadásának hátterét ábrázolja, pedig az író még a lázadás kitörése előtt fejezte be a kéziratot. Coe könyve a két egymástól szinte fallal elválasztott világról szól, amely a brit társadalmat alkotja. A Brexit-népszavazásban ez a szakadás öltött testet: más a nagyvárosi élet, és más a kisvárosi. Más a szolgáltatóiparban és a pénzvilágban élők világszemlélete, és más a társadalom peremére szoruló volt ipari körzetek lakóié vagy a mezőgazdasági dolgozóké: „Mélyangliáé”. Hogy anyagiakról ne is essék szó, Mélyanglia nem érti, miért kell betiltani a rókavadászatot, pedig a londoni haladó értelmiség szemében ez egyértelmű. Mélyanglia nem kér a politikai korrektség efféle előírásaiból. A hagyományt választja a multikulturalizmussal szemben, a megszokott viszonyokat a globalizációval szemben. Európa az egyik félnek lehetőség, a másiknak korlát, fojtogató szabályrendszer és bürokrata diktatúra. A két világ bizalmatlanul méregeti egymást. Ezen mit sem segít a „nevetséges felsőbbségérzet”, amellyel az elit a másik félre tekint.  Hogy aztán változásokra érzékeny irodalmi művek tanulmányozása nyomán mi is lenne az elit teendője, azt Battista sem tudja, pedig mindkét könyvet elolvasta már.