Nyomtatás

A szocialista szellem hullámvasútja

2019. május 26.

Amerikában emelkedőben van a szocializmus ázsiója, habár pontosabb lenne jóléti államról beszélni. Svédországban, a jóléti állam első számú modelljében viszont ellenkező folyamatok zajlanak.

Kísértet járja be Amerikát, a szocializmus kísértete” – parafrazeálja Niall Ferguson a Kommunista Kiáltványt a Times hasábjain.

Bernie Sanders vermonti szenátor, aki most ismét indul a demokrata párt elnökjelölti versenyében, demokratikus szocialistának vallja magát. Alexandria Ocasio-Cortes képviselőasszony, a demokraták új hullámának sztárja nála is radikálisabb. És nincs egyedül. A képviselőházban és egyes államok törvényhozó testületeiben is vannak társai. Az általuk képviselt szocializmusra növekvő kereslet mutatkozik.

A Gallup tavaly augusztusi felmérésében a megkérdezett demokrata párti szavazók 57 százalékának volt kedvező véleménye a szocializmusról. Egy idei Axios felmérés szerint pedig a 18 és 24 év közötti amerikai fiatalok (tehát nemcsak a demokrata párttal rokonszenvezők) 61 százaléka tekint pozitívan a szocializmusra. Ha viszont azt kérdezik az amerikaiaktól, mi a véleményük a kisvállalkozásokról, a vállalkozókról, a vállalkozás szabadságáról, akkor 80-90 százalékuk pozitív választ ad. Vagyis kapitalizmuson alighanem a „nagytőkét” értik, szocializmuson pedig a társadalombiztosítást és az ingyenes egyetemi képzést. Alexandria Ocasio-Cortes az év elején úgy fogalmazott, hogy olyasmit szeretne megvalósítani, mint „ami az Egyesült Királyságban, Norvégiában, Finnországban és Svédországban látható”. Ferguson megjegyzi, hogy a skandináv országok egyáltalán nem tekintik magukat szocialistának, és előkelő helyen állnak a versenyképességi és szabad vállalkozási rangsorokban. A szerző úgy látja, hogy a Demokrata Pártnak az ingyenes egészségüggyel kifizetődő lehet kampányolnia, a szocializmussal azonban nem érdemes próbálkoznia, mert ennek a szónak csak saját soraiban van enyhe többsége. Igaz, a nagyon fiatalok között már sokkal jobb hívószó, de ők egyelőre a választópolgárok 7 százalékát teszik ki, és választási részvételük alacsonyabb az átlagnál.

Ráadásul egyre több hír érkezik arról, hogy a skandináv jóléti modellel problémák vannak, és a skandináv mintaállamok csökkentik az adókat, s egyúttal visszavesznek a szociális juttatásokból. Egy iráni–svéd elemző, Nima Sanandaji azt írja a konzervatív National Review-ban, hogy megrendülőben van az a társadalmi konszenzus, amely nélkül a jóléti állam fenntarthatatlan.  Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök, aki Amerikában a nagy válságot követő években számos jóléti szolgáltatást vezetett be, maga is úgy gondolta, hogy aki a jóléti ellátásra rendezkedik be, az úgy viselkedik, mintha narkotikumon élne. Sanandaji, aki egész könyvet szentelt a „skandináv jóléti mítosz leleplezésének”, kifejti, hogy a magas adókulcsokkal és sok állami juttatással jellemezhető jóléti állam addig működőképes, amíg az emberek elsöprő többsége tartja magát a rendszer szabályaihoz, és nem igyekszik sem az adórendszert, sem a támogatási rendszert kijátszani. Ha jelentős részük csalni kezd, és magatartása eredményes lesz, akkor egyre többen fogják követni a csábító példát, és megroppan az a közerkölcs, amely finanszírozhatóvá tette a jóléti államot. Márpedig elméletben ennek előbb-utóbb be kell következnie, mert minél magasabbak az adókulcsok és minél bőkezűbbek a szociális juttatások, annál erősebben ösztönöznek a szabályok kijátszására. Mégis, a skandináv jóléti modell évtizedeken át működőképes volt, nem utolsó sorban a sokat csodált protestáns etikának köszönhetően, végül azonban Sanandaji szerint utolérte a sorsa. Tömegessé vált a társadalombiztosítási csalás, és az állam kénytelen volt szigorítani a nagyvonalú jóléti juttatások rendszerén. A világméretű értékfelmérés adatai szerint a nyolcvanas évek első felében a svédek több mint négyötöde elfogadhatatlannak tekintette, ha valaki jogtalanul vett igénybe jóléti juttatást. Harminc évvel később már csak alig több mint a felük volt ezen a véleményen. Más skandináv országokban is hasonló tendenciákat mutattak ki. De például azt már 2002-ben is megengedhetőnek tartotta a svédek 62 százaléka, hogy valaki egészségesen betegszabadságot vegyen igénybe. Martin Ljunge közgazdász kimutatta, hogy a fiatalok körében sokkal magasabb a betegszabadságon töltött napok száma és más igénybe vett jóléti juttatások összege, mint az előző generációk esetében volt. A kormány egyre újabb intézkedéseket hoz a csalások kiderítése céljából, de egyelőre csak becsülni tudják – 1 és 5 százalék közé teszik a szabálytalanul igénybe vett juttatások arányát. Valamikor a svéd pártoknak több jóléti juttatással volt érdemes kampányolniuk. Ennek már másfél évtizede vége. Az egyre újabb kormányok, jobb- és baloldaliak egyaránt, azt ígérik, hogy csökkentik a középosztály adóterheit és piacosítanak, ahol csak lehet. Amerikában pont akkor népszerű a szocializmus a baloldalon, amikor már emberséges változata, a svéd jóléti állam is válságjeleket mutat.