Nyomtatás

A sajtótörvény őrei

2019. július 7.
A sajtótörvény őrei

A francia igazságügy-miniszter éppen hogy csak megpendítette, mi lenne, ha a sajtó útján elkövetett becsületsértést és rágalmazást közönséges vétségnek tekintenék, nem sajtóvétségnek, és máris kitört a ribillió.

Ez a reform súlyos csapást mérne a sajtószabadságra” – olvassuk a baloldali Libération véleménycikkét, melynek aláírói között több tucatnyi sajtótermék komplett munkatársi gárdáját, továbbá féltucatnyi újságírószervezet és szakszervezet teljes vezetőségét találjuk.

Természetesen a Büntető Törvénykönyv is büntetni rendeli a becsületsértést és a rágalmazást. Ezek, mint másutt is, Franciaországban is magánvádas bűncselekmények. Az 1881-ben elfogadott híres francia sajtótörvény azonban a sajtótermékek esetére különleges eljárást ír elő a magánvádak ügyében. Például három hónap múltán a sajtó útján elkövetett rágalmazás elévül. Továbbá, ha a sajtótermék bizonyítani tudja jószándékát és azt, hogy lelkiismeretesen, a szakma szabályai szerint járt el, akkor nem marasztalható el.

A pecsétőr, vagyis igazságügyi miniszter asszony júniusban annyit mondott csupán, hogy az emberi jogok ügyében illetékes tanácsadó testület esetleg megvizsgálhatná, nem kellene-e törölni a sajtótörvényből a rágalmazás és a becsületsértés tényállását, máris megkapta a Libérationban, hogy ezzel a lényegétől fosztaná meg a törvényt. Holott ennél fontosabb dolgok is szerepelnek a történelmi jogszabályban, például, hogy a sajtótermék kibocsátásához nem kell előzetes engedély, vagy hogy az újságnak és munkatársának joga van nem kiadni informátorát, és ezért nem büntethető. Mindazonáltal nem véletlenül kerültek az említett tényállások a sajtótörvénybe, hiszen a Büntető Törvénykönyv alapján például egy választott politikus nyilatkozatának puszta közléséért is el lehetne marasztalni rágalmazásban egy-egy sajtóterméket.

A miniszterasszony az internetet elárasztó gyűlöletáradat megfékezését szeretné valahogy előmozdítani, ezért gondolt a sajtótörvény megkurtítására. A szólásszabadság és a sajtószabadság sohasem volt teljeskörű, hiszen az erőszak különféle formáira való közvetlen felszólítást a büntető törvénykönyvek általában bűncselekménynek minősítik. Az elmúlt évtizedekben újabb és újabb kísérletek követték egymást e téren, például a holokauszttagadást államok hosszú sorában nyilvánították bűncselekménynek, újabban pedig a különféle internetes szolgáltatókat kötelezik tartalomszűrésre. 2014-ben a baloldali Valls-kormány idején törvény mondta ki, hogy a terrorizmus propagálása nem a sajtótörvény alapján ítélendő meg, és tavaly decemberben letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy fiatalembert, amiért internetes társasági oldalakon a strasbourgi halálos merényletet dicsőítette.

Az idén februárban, amikor megjelent a hír, hogy az antiszemita támadások száma a tavalyi évben 74 százalékkal nőtt Franciaországban és meghaladta a félezret, Macron elnök határozott intézkedéseket ígért, de a miniszterasszony félénk szavai előtt nem történt e téren semmi. Ő maga is úgy fogalmazott, hogy a sajtótörvényhez csak remegő kézzel lenne képes hozzányúlni. (A szókép eredetileg Montesquieu Perzsa leveleiből származik. A felvilágosodás nagy gondolkodója azt javallotta, hogy a törvényekhez csak nagy ritkán, és akkor is „remegő kézzel” szabad hozzányúlni.)

Ez is sok volt azonban. A Libérationban megjelent heves tiltakozást jobb- és baloldali szerkesztőségek és szervezetek egyaránt aláírták. A Le Monde enyhébben fogalmaz. Sérthetetlennek minősíti ugyan az 1881-es sajtótörvényt, de siet megnyugtatni a kormányt, hogy nem őtőle félti a sajtószabadságot. Jöhetnek azonban, úgymond, más erők, amelyek nem szabad, hanem szolgasajtóban érdekeltek, s ők már a tisztességes újságírók ellen fordítanák a fegyvert, amelyet a miniszter asszony adna a kezükbe.

A Le Monde azt ajánlja, hogy más úton vegye fel az állam a harcot az interneten terjedő rasszista gyűlöletkeltéssel szemben. Jó példának tekinti azt a törvényjavaslatot, amely kötelezi az internetes szolgáltatókat, hogy súlyos pénzbírság terhe mellett 24 órán belül távolítsák el a „nyilvánvalóan gyűlöletkeltő” tartalmakat. Kérdés persze, ki mit tekint olyan mértékű gyűlöletkeltésnek, amelynek esetében indokolt korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát. Az egyszerű internetfelhasználó nyilván nem fordul majd sérelmével bírósághoz, hiszen nem várhat olyan ítéletet, amely miatt érdemes lenne pereskednie. Legfeljebb visszaállítanák a bejegyzését az internetre, de addigra már aligha érdekelné a dolog, s nyilván valami egészen más miatt háborogna.