Nyomtatás

A filozófus és a petíció

2019. augusztus 25.

Értelmiségi, és már tépelődött rajta, hogy helyes-e aláírásával támogatnia egy petíciót? Az amerikai filozófus szakavatott uborkaszezoni eszmefuttatása segíthet a dilemma megoldásában.

A mi munkánk érvelésből áll, nem pedig a tekintélyelvűség gyakorlásából” – olvassuk Agnes Callard filozófus eszmefuttatását a New York Times köznapi dilemmákat filozófusok segítségével boncolgató Bölcsek Köve rovatában.

Callardot felkérték, hogy írjon alá egy nyílt levelet, amelynek szerzői az egyetemi PC-cenzúra ellen tiltakoztak. A szöveg támogatásáról biztosította a szexuális kisebbségek jogegyenlőségét, ám elutasította azt az egyetemeken egyre terjedő gyakorlatot, hogy a kisebbségeknek nem tetsző véleményt megfogalmazókat kizárják a nyilvános szereplésből.

Bár fontosnak tartja, hogy a filozófusok ne zárkózzanak elefántcsonttoronyba, és messzemenően egyetértett a levél tartalmával, Callard végül mégsem írta alá. Hosszas tépelődés után ugyanis arra jutott, hogy a nyílt levél aláírói lényegében tekintélyüket akarják felhasználni a meggyőzésre. Ez a tekintélyelvű érvelés azonban teljességgel idegen a filozófiai hagyománytól – érvel. „A sok szakértő aláírása nagyjából annyira segíti elő érdemben a párbeszédet, mint egy kivégzőosztag.” Ha az érvek elég jók, akkor teljesen mindegy, hogy kinek az aláírása díszeleg alatta. Ha nem elég meggyőzők, akkor egy filozófus végképp nem adhatja hozzájuk a nevét. Ha Szókratész nem volt rest a piacon érvelni (ráadásul testi épségét kockáztatva), akkor a mai filozófusok sem bújhatnak a talár tekintélye mögé. És azt sem mondhatják, hogy munkaidőn kívül, magánemberként foglalnak állást – hiszen akkor eleve nem is lenne szükséges aláírniuk a petíciót.

Igen ám, de mi van akkor, ha a filozófus fontos társadalmi ügyben foglalna állást? – mond ellent saját magának Callard. Elvégre a petíciók nem valami absztrakt filozófiai kérdésben, például a lehetséges világok létezésével kapcsolatban vagy a hit és a tudás viszonyát illetően foglalnak állást. Hanem olyan ügyekben, amelyeknek közvetlen gyakorlati hasznuk van. Callard szerint annál fontosabb, hogy érvek döntsenek a kérdésben. Ez még akkor is így van – teszi hozzá –, ha nem lehet kétségünk afelől, hogy a filozófushoz méltó logikus érvelésnél a hangos propaganda többeket fog meggyőzni. Ám ha a filozófus is beáll a sorba, akkor azzal saját hivatásának mond ellent.