„Az elmúlt években a globalizációval kapcsolatos félelmek ismét a legfontosabb politikai kérdéssé váltak. Egyrészt a globalizációt vizsgáló újabb kutatások eredményei, másrészt a Brexit és Trump elnökké választásának sokkja miatt. Mivel magam is képviselője voltam az 1990-es évek konszenzusának, miszerint a külkereskedelem növekedése csak kismértékben növeli az egyenlőtlenséget, helyes, ha felteszem magamnak a kérdést, hogy miben tévedtem” – írja Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a Bloomberg véleményrovatában.
A közgazdászok zöme a második világháború vége és a 2008-as gazdasági válság között megkérdőjelezhetetlen evidenciának tartotta, hogy a globális kereskedelem minden résztvevője számára előnyös. Kevés kivételtől eltekintve úgy gondolták, hogy a fejlett országokban a globális kereskedelem nem okoz sokkot: a fejlődő országok munkaerőkínálata miatt nem lesz ugyan szükségük képzetlen munkaerőre, ám a feleslegessé válókat majd felszívják a nagyobb szaktudást igénylő szektorok. Ebből pedig azt a következtetést vonták le, hogy a globalizáció hatására nem fog jelentősen nőni az egyenlőtlenség.
Sokáig így is volt – írja Krugman. Amint azonban drasztikusan nőtt a világkereskedelem volumene, vele együtt nőtt az egyenlőtlenség is. 1913 és 1980 között arányaiban alig nőtt a globális kereskedelem. A fejlődő országok exportja még 1990-ben is csak a világ GDP-jének mindössze 1,4 százalékát tette ki, 2008-ban viszont a hiperglobalizáció következtében már 4,7 százalékát. Ahogy nőtt az olcsó keleti áruk beáramlása, a fejlett országokban csökkent az ipari munkahelyek száma. Igaz, kisebb mértékben, mint a fejlődő országokból érkező import növekedése, hiszen a fejlődő országok növekedni kezdtek, és ezzel nőtt a fogyasztásuk is. De az olcsó import így is súlyos válságot okozott a fejlett országok munkaerőpiacán. Még ha helytállók is a hosszútávú modellek, rövidtávon a szolgáltató szektor és a magasabb szaktudást igénylő ipar nem volt képes felszívni a fölöslegessé váló kétkezi, többnyire képzetlen munkaerőt. Ez pedig tömeges elszegényedéshez, és az egyenlőtlenség növekedéséhez vezetett.
Krugman szerint mindebből nem következik azonban, hogy a globalizáció problémáit kereskedelmi háborúval és protekcionizmussal lehet megoldani, mint ahogyan Trump elnök (és, tehetjük hozzá, ma már számos, korábban a szabad piac mellett kiálló közgazdász is) reméli. A világkereskedelem mértéke stabilizálódni látszik, és az elmúlt tíz évben már nem nőtt. Ráadásul arányaiban egyre kevesebb a Keletről Nyugatra áramló olcsó áru, miközben a Nyugatról Keletre tartó szolgáltatások volumene növekszik, és gépesítéssel az olcsó keleti munkaerő is kiváltható. A piacvédő intézkedések és a globális kereskedelem korlátozása láncreakciót indítana el, a kereslet csökkenéséhez, a termelés visszaeséséhez vezetne, ami pedig minden bizonnyal elbocsátásokkal járna – véli Krugman.
A tekintélyes Nobel-díjas közgazdász tehát kifejezetten károsnak tartja Trump elnök protekcionizmusát. Ez már csak azért is érdekes, mert, mint arról a Metazin is beszámolt, Krugman tíz éve, Obama elnöksége idején drasztikus piacvédő intézkedéseket és Kínával szemben kemény fellépést javasolt az amerikai munkahelyek védelme érdekében.