„Az álszent erényesség leleplezése maga is álszent erényesség – csak éppen más közönségnek szól” – írja Neil Levy erkölcsfilozófus az Aeon magazinban az erényesség státusszimbólumként történő felhasználása kapcsán.

Mint arról a Metazin is beszámolt, többnyire jobboldali kritikusok szerint a szellemi elit társadalmi státuszát és erkölcsi felsőbbrendűségét demonstrálandó olyan erkölcsi ügyek és értékek mellett áll ki, amelyek kevésbé népszerűek az egyszerű emberek és a gazdasági elit körében. Kritikusai szerint az ilyen erénydemonstráció többnyire álszentség. Az erkölcsi felháborodást semmilyen érdemi lépés, főleg áldozatvállalással járó tett nem követi, sőt, gyakran valódi meggyőződés sem áll mögötte. A téma szakértő filozófusai szerint az erénydemonstráció erkölcsi szempontból kifejezetten kártékony, hiszen a cinizmus erősíti, és ellehetetleníti az erkölcsi kérdésekről folytatott társadalmi vitát.

Csakhogy a hipokrita erkölcsi felsőbbrendűség leleplezése maga is erénydemonstráció – veti ellen Levy. Mint más szerzők is rámutattak, a mások erkölcsi felsőbbrendűségi akcióinak bírálói saját erkölcsi státuszukat akarják javítani, és a vitapartner személyének hiteltelenítésével akarják megkerülni, hogy szembe kelljen nézniük a súlyos etikai kérdésekkel. Az erénydemonstráció kritikája éppúgy ideológiailag motivált, mint amit bírál: a haladó szellemiséget elutasítók, a politikai inkorrektek csoportjához való tartozást demonstrálja.

Mielőtt még azzal vádolhatnák, hogy ő még magasabb szintre emeli az erénydemonstrációt, Levy gyorsan hozzáteszi, hogy az erényesség státusszimbólumként való használata nem ellentétes az etika szellemével. Elvégre szociológiai szempontból a vallási rituálék is a közös normák nyilvános elfogadását fejezik ki, és a csoporthoz tartozást erősítik. Az együttéléshez szükséges értékek melletti demonstráció erősíti a bizalmat. A szekuláris vallások ugyanazt a szerepet töltik be, mint egykor a hagyományos vallási és egyházi rítusok.

Levy arra is utal, hogy a bevett társadalmi normákkal való szélmalomharc gyakran valóban őszinte, és – legalábbis az utókor szempontjából – legitim. A rabszolgaság erkölcsi alapú bírálói, a humanizmus képviselői és a vallásalapítók egyaránt szembehelyezkedtek koruk erkölcseivel. És bár gyakran nevetség vagy megvetés tárgyai voltak saját korukban, ma erkölcsi hősnek látjuk őket.