Nyomtatás

A mérsékeltek alkonya

2020. január 9.

Az olasz szociológus egyetért hazájának mérsékelt politikusaival abban, hogy ellenfeleik radikálisok, de azt már nem fogadja el, hogy demokráciaellenesek lennének. Az állam rosszul működik, ezért fordul el a többség az eddig kormányzó mérsékeltektől.

A demokráciaellenes erők régóta letűntek a színről, ezért érezheti úgy a választók többsége, hogy nem kell félnie a változástól” – olvassuk a Corriere della Serában Ernesto Galli della Loggiától.

Olaszországban most éppen egy protesztpárt, az Öt Csillag és a baloldali Demokrata Párt kormányoz együtt, mivel máskülönben választást kellene tartani, és azon a másik protesztpárt, a Liga győzne. A Liga is alighanem koalícióra kényszerülne egy mérsékelt párttal, Silvio Berlusconi Forza Italiájával, de Panebianco úgy látja, hogy a valódi ellentét nem a bal- és a jobboldal, hanem a beágyazott mérsékelt pártok és a lázadó radikálisok között húzódik. Cikkét abból az alkalomból írja, hogy a Censis társadalomkutató intézet felmérése szerint az olaszok 48 százaléka annak örülne, ha erős vezető venné kezébe a kormányrudat, akit nem korlátoznak a cselekvésben a parlamenti alkuk. Sokan nyomban a fasizmus rémét látták felsejleni emögött, Galli della Loggia azonban ezt tévedésnek tartja.

Tény, hogy a szavazók elfordultak a mérsékelt pártoktól. Ezek közül már csak kettő maradt talpon, a Demokrata Párt és a Forza Italia, s ők együttesen is csak a szavazatok egyharmadára számíthatnak. Márpedig a gazdasági, kulturális és államigazgatási elit egyedül őket tekinti kormányképesnek. Az a kétharmad, amely a radikálisokra szavaz, már másként látja. A szociológus hosszan sorolja a válságjelenségeket, például, hogy az adóelkerülés járványos méreteket ölt, ezzel összefüggésben nagy területeken az elhanyagoltság és a szociális gondoskodás visszaesése a jellemző, továbbá a büntetőperek hosszú évekig tartanak, s a végén a vádlottak felét felmentik. 

A Censis jelentésében mellesleg ennél több is olvasható. A családok ingatlanvagyona az elmúlt három év alatt 12 százalékkal leértékelődött, a munkások többsége nem számít jövedelmének emelkedésére, a szabad foglalkozásúaké pedig egyenesen a lecsúszástól tart. A válaszadók háromnegyede él stresszben – a nyugtatók használata 23 százalékkal nőtt három év alatt –, 74 százalék nem bízik polgártársaiban, 44 százalék nem érzi magát biztonságban azokon az útvonalakon, amelyeken rendszeresen közlekedik.

Közben – írja Galli della Loggia – az állam képtelen változtatni azon a jogszabályrengetegen, amely áttekinthetetlenné teszi a működését, és megbénítja a cselekvést. Demokratikus állam ez – ismeri el –, de mit ér vele az átlagpolgár? A mérsékelt pártoktól való elfordulás azonban nem azt jelenti, hogy a többségnek immár nem kell a demokrácia. Másról van szó. Amíg az állampolgárok életszínvonala szinte szüntelenül emelkedett, másrészt amíg a demokráciának szélsőjobboldali és szélsőbaloldali konkurenciája is volt, a polgárok a mérsékeltekre szavaztak, hiszen joggal tarthattak a radikális változástól. Ma egyik feltétel sem áll fenn. A jólét emelkedése régen megállt, a demokráciát veszélyeztető pártoknak nyoma sincs, így hát a választó megengedheti magának, hogy radikális pártokra szavazzon. Más kérdés, hogy ezek a pártok erősebbek az elit és az állam bírálatában, mint a más jövő felvázolásában. Így aztán az elégedetlenség kormányra juttathatja őket, csak aztán – legalábbis Galli della Loggia így látja az eddigi tapasztalatok alapján – „nemigen jutnak semmire”.