„Az egyetemeket a piaci mentalitás vezérli, ami viccnek is rossz” – írja David Sessons történész a Chronicle of Higher Education magazinban.

Mint arról a Metazin is beszámolt, a felsőoktatás a fejlett országokban súlyos válságban van. Egyre több a diplomás, miközben az egyetemisták gyakran az alapvető szövegértési és matematikai ismeretek terén is súlyos hiányosságokkal küzdenek (amelyeket persze az inflálódó érdemjegyek egyáltalán nem tükröznek). Akad, aki szerint a felsőoktatás mandarin-képzővé silányult. A diploma munkaerőpiaci és intellektuális szempontból egyre kevesebbet ér, holott mind többe kerül. Nem meglepő, hogy a felsőoktatásba vetett bizalom meredeken csökken, és az amerikaiak többsége szerint a Google-nál eltöltött szakmai gyakorlatnak több a haszna mint a Harvard elvégzésének. Ráadásul, miközben az adófizetők pénzéből egyre többet költenek az egyetemi oktatásra, a diplomásokra is rendre nagyobb terhet rónak a növekvő tandíjak miatt felvett diákhitelek. A diplomások többet keresnek, ám a tanulmányaik idején felvett diákhitel részleteinek és kamatainak törlesztése után nem marad több jövedelmük, mint a középfokú végzettségűeknek. Arról nem is szólva, hogy a felsőoktatás nemhogy csökkentené, inkább növeli a társadalmi egyenlőtlenséget, ráadásul igazságtalan is, hogy az átlagnál többet kereső diplomások képzését a szegényebbek által fizetett adókból is támogatják.

Mint Sessons felidézi, jobbról és balról egyaránt felvetik, nem kellene-e csökkenteni a diáklétszámot és vele a kiadásokat, hogy enyhüljön az egyetem válsága. Nemrég Alaszka republikánus szenátora drasztikus támogatáscsökkentést javasolt, Pete Buttgieg, a demokrata párti előválasztások egyik aspiránsa pedig az ingyenes felsőoktatás ellen szólalt fel.

Kutatók közül is sokan javasolják az egyetemek további piacosítását. Sessions utal Bryan Caplannak a Metazin által is ismertetett könyvére, amelyben a libertárius közgazdász az egyetemi képzés visszaszorítását szorgalmazta, mondván, hogy társadalmi szempontból semmilyen hátránya nincs, ha kevesebb a diplomás. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Jason Brennan és Phillip Magness is Repedések az elefántcsonttornyon című könyvükben, hozzátéve, hogy a költségek növekedése szükségszerű, mert az egyetemek abban érdekeltek, hogy minél több diákot vegyenek fel. Igaz, Brennan és Magness megjegyzi, hogy ha az egyetemeken mégis sikerülne spórolnia, az állam még fölöslegesebb dolgokra költené az adófizetők pénzét.

Sessions szerint viszont a további piacosítás és megszorítás csak tovább rontana a felsőoktatás helyzetén. Hiszen, ha kevesen férnének hozzá, akkor ismét nőne a vagyoni egyenlőtlenség és csökkenne a társadalmi mobilitás, hogy az oktatás egyéb társadalmi hatásait ne is említsük. Az egyetemek támogatásának csökkentése olyan gyógyszer lenne, amely csak tovább ront a beteg felsőoktatás helyzetén – véli Sessions.

De az is lehetséges, hogy megfelelő informáltság esetén magától megoldódna a probléma. Andrew Gillen oktatási szakértő legalábbis azt jósolja, hogy a végzettek fizetésének pontosabb ismerete jelentősen át fogja rajzolni a felsőoktatás térképét. Az amerikai oktatási minisztérium képzésekre bontva összegyűjtötte az egyes szakokon végzettek foglalkoztatási és fizetési adatait. Így bárki képet kaphat róla, hogy valójában milyen munkaerőpiaci kilátásokkal jár az általa kiszemelt egyetemi képzés. Gillen szerint az emberek nem fogják olyan diplomáért adósságba verni magukat, amelynek bizonyíthatóan semmilyen hasznát nem látják majd pályafutásuk során. Így érdeklődés hiányában sok fölösleges képzési programot be lehet majd zárni.