„Ha elfogadják, a francia–német közös európai válságkezelő alap terve a koronavírus-járvány legfontosabb fejleménye lehet. Merkel és Macron egyezségét egy nap majd az Európai Unió hamiltoni pillanataként fogják emlegetni” – írja Anatole Kaletsky közgazdász a Project Syndicate-en.

Kaletsky elismeri, hogy a Macron elnök és Merkel kancellár által javasolt 500 millió eurós közös európai válságkezelő alap eltörpül a kormányok és a jegybankok által a gazdaság újraindítására fordított ezermilliárdok mellett. Ráadásul még az sem biztos, hogy sikerül minden tagállammal elfogadtatni, hiszen Hollandia, Ausztria, Finnország és Svédország ellenzi a tervet. Attól tartanak, hogy a közös alap az adósság uniós kollektivizálását jelenti, más szóval a tehetősebb államoknak kell majd az eladósodott déli országok hiteleiért felelniük. Arról nem is szólva, hogy a német alkotmánybíróság is alaptörvénybe ütközőnek ítélte, hogy a német állam és adófizetők uniós hitelekért vállaljanak garanciát, legalább is szinte feltétel nélkül. Ennek ellenére nem kizárt, hogy sikerül kompromisszumos megoldást találva elfogadtatni a tervet.

Ha így lesz, azzal új fejezet nyílik az Unió történetében – jósolja Kaletsky, és az 1790-es Alexander Hamilton és Thomas Jefferson által tető alá hozott megállapodáshoz hasonlítja a közös európai válságkezelő alap tervét. Az amerikai forradalom után Hamiltonnak sikerült elérnie, hogy az amerikai tagállamoknak a függetlenségi háborúból fakadó tetemes adósságát a szövetségi állam vállalja át. Ezzel pedig lényegében létrehozta az erős föderális államot. A központi állam kötvények kibocsátásával vállalta át a tagállami adósságokat, s a kötvényeket megvásárló tehetősek közvetlenül érdekeltté váltak abban, hogy az Egyesült Államok erős központi hatalommal bíró állam legyen. Az adósság kollektivizálása intézményesített szolidaritást, sorsközösséget hozott létre a különböző tagállamokban élő amerikaiak között, ami pedig a nemzetállamok egyik legfontosabb jellemzője.

A közös európai alap némileg másként működne, hiszen közös európai adóból fizetnék az adósságot. Ami szintén az európai központi hatalmat erősíti, hiszen adókivetési jogot is biztosítana számára. És persze a közös hitelek miatt jelentősen nőne az EU költségvetése is, és vele a központi brüsszeli kormányzat mozgástere. Arról nem is beszélve, hogy ha elfogadják a közös válságkezelési mechanizmust, akkor utána már könnyebb lesz újabb közös hiteleket felvenni – jegyzi meg Kaletsky. A folyamat végpontja pedig lényegében az Európai Egyesült Államok létrejötte lenne, hiszen előbb-utóbb közös költségvetési és adórendszert hozna létre, ahogyan azt korábban már sokan javasolták.

Nem Kaletsky az egyetlen, akinek a hamiltoni párhuzam jutott eszébe a Macron–Merkel tervek hallatán. Olaf Scholz német pénzügyminiszter is az uniós szolidaritás mérföldkövének nevezte a közös hitelt. Számos közgazdász érvelt hasonló szellemben, a többség kifejezetten üdvözölte a javaslatot.

De nincs mindenki elragadtatva a közös adósság és nyomában az EU-s föderalizálás ötletétől. Hans-Werner Sinn neves német közgazdász arra figyelmeztet a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, hogy az amerikai tagállamok adósságának kollektivizálása felelőtlen költekezéshez és eladósodáshoz, majd a gazdagabb és a szegényebb tagállamok közötti viszályhoz és elszakadási mozgalmakhoz vezetett. Ha az EU kollektív felelősséget vállal a tagállamok hiteleiért, akkor megszűnik az országkockázat, és a kevésbé produktív déli államok is olcsó hitelhez jutnak, ami tovább fogja fokozni az EU-n belüli észak–dél feszültséget.

Nem kevésbé pesszimista Trevor Jackson gazdaságtörténész, aki a Foreign Policyben tévesnek nyilvánítja a Hamilton-párhuzamot. Jackson szerint sokkal inkább a francia forradalom előtti helyzetre hasonlít az EU állapota. 1787-ben a francia kincstár új, központosított adókivetéssel akart pénzhez jutni, hogy elkerülje az államcsődöt. Charles Alexandre de Calonne pénzügyminiszter a helyi adókat felváltó közös adórendszert, költségvetést, jegybankot és nem utolsó sorban az udvar adósságának kollektivizálását javasolta. A központi adózás az arisztokrácia érdekeit sértette, az udvar adósságának nemzeti átvállalása pedig mindenkiét. Az adósság kollektivizálása azonnal felvetette a népszuverenitás kérdését, és gyengítette a régi rend hatalmát. A többi már történelem, viszont Jackson szerint, ha nem tanul belőle, az EU is a francia királyság sorsára juthat.