Nyomtatás

A hiperindividualizmustól a hiperetatizmusig

2020. július 7.
A hiperindividualizmustól a hiperetatizmusig

A modernitás egyik legfőbb jellemzője az autentikus identitás vágya. Csakhogy egyediségünk elismertetéséhez is közösségre van szükség. Az individualizáció így paradox módon felértékeli az állam szerepét. De az állam sem tud egymással ellentétes értékeket egyidejűleg elismerni.

A modern ember csak hasonszőrűek körében érzi jól magát, egymással vetélkedő kis csoportokat hoz létre. Az állam pedig megpróbálja ezeket szabályozni, és ezzel átpolitizálja a mindennapi életet. Kiút pedig nem látszik” – olvassuk Alexander Grau filozófus cikkét a Neue Zürcher Zeitungban.  

Filozófiai közhely, hogy a modernitás legfontosabb általános eszmetörténeti sajátossága az individualizmus, illetve az embereknek az a törekvése, hogy rátaláljanak a maguk autentikus identitására. A modern jóléti társadalmak korábban soha nem látott tömegek számára tették lehetővé az önmegvalósítást. Mivel azonban az önmegvalósítás lényegileg egyéni, nem lehetséges normakövetés útján elérni. Grau felidézi Ulrich Beck szociológus tételét, amely szerint a világias modernitásban addig ismeretlen kihívás ért bennünket: mindennapi életünkben, köznapi döntéseink, értékválasztásaink és ízlésvilágunk alakításával kell létrehoznunk saját autentikus egyéniségünket.

Bár az identitás személyes, mégis szükségünk van másokra. Hegel óta szintén közhely, hogy az egyén csak akkor érezheti különlegesnek magát, ha mások elismerik egyediségében. Vagyis identitásunk csak akkor autentikus, ha mások is annak tekintik. Ami pedig paradox helyzetet idéz elő – írja Grau. Értékeink, meggyőződéseink, autentikus identitásunk elismeréséhez világnézeti közösségeket hozunk létre, és egyúttal elvárjuk, hogy az állam garantálja, hogy mások is elismerjék normáinkat. Ha ez csorbát szenved, akkor úgy érezzük, diszkrimináció áldozatai vagyunk. Az államtól a méltányos elismerés nevében elvárjuk azt is, hogy egy adott identitással bíró közösség tagjai arányos képviseletet kapjanak, és méltánytalan elnyomásként éljük meg, ha nem így történik. És persze azt is elvárjuk, hogy az állam az alapvető szimbolikus, nyelvi és emlékezetpolitikában tekintettel legyen identitásunkból fakadó különleges érzékenységünkre.

Csakhogy az identitások és életformák sokszínűsége kibékíthetetlen értékkonfliktusokat okoz – folytatja Grau. Az állam például nem ismerheti el egyszerre a női egyenjogúságot és a patriarchális vallási szokásokat. A nyilvános elismerésre ácsingózó identitások társadalmában némelyik biztosan elégedetlen lesz, és áldozatnak érzi magát.