Nyomtatás

A vidék-város ellentét gyökere

2021. március 11.

Az amerikai publicista szerint tévedés a tudatlansággal, avagy a szegénységgel magyarázni a vidékiek jobboldali konzervatív szimpátiáját. Nem az előítéletesség, még csak nem is az irracionális gondolkodás, hanem a ritkább népsűrűség az oka annak, hogy vidéken erősebb a jobboldal.

„Azok szemében, akik olyan helyen élnek, ahol több a tehén, mint az ember, és az utóbbiak közül több kilométeres körzetben személyesen ismernek mindenkit, korántsem nyilvánvalóak a fegyverviseléssel, a lakhatással és a tűzijátékok felhasználásával kapcsolatos szabályozások előnyei. A zsúfolt városban idegenek között élőknek sokkal nagyobb szükségük van a mindennapi életet irányító hatóságokra és szabályokra” – írja a Medium közösségi platformon Ross Benes publicista, a január végén megjelent Vidéki forradalom, avagy hogyan vált Nebraska republikánus erőddé című monográfia szerzője.

Szinte minden fejlett országban megfigyelhető az éles vidék-város törésvonal a választói preferenciákban. Az Egyesült Államokban sincs ez másként: a baloldali Demokrata Párt a városokban és az urbánus, tehetősebb partvidékeken erős, míg a republikánusok bázisa a vidék, Amerika belső államai, amelyeket a baloldalon gyakran csak „repüld át vidéknek” csúfolnak. És ebben a szellemben magyarázzák azt is, hogy miért húznak jobbra a vidéki választók. Leginkább a rosszabb anyagi helyzetet és az alacsonyabb iskolai végzettséget tekintik a legfőbb oknak. Mivel a vidéki amerikaiak több kormányzati támogatást kapnak, mint a városlakók, a baloldaliak – már csak saját jól felfogott érdekeiket átérezve is – gyakran irracionálisnak nyilvánítják a vidék jobboldali szimpátiáját. Az sem ritka, hogy a vidékiek bigott, netán előítéletes félelmeire vezetik vissza a jobboldali túlsúlyt, rámutatva, hogy a fehér kétkezi munkások a globalizáció és a technológiai fejlődés vesztesei.

A Nebraskából származó Benes szerint ennél sokkal egyszerűbb és prózaibb okai vannak a vidék-város ellentétnek. Vidéken, ahol kisebb a népsűrűség, sokkal kevésbé nélkülözhetetlen az állami szabályozás a békés együttéléshez. A városokban észszerű szabályozások egy része vidéken értelmetlen és fölösleges bürokrácia benyomását kelti. Benes példaként a tűzijátékokra vonatkozó rendeleteket említi. Hasonlóan megosztónak nevezi a környezetvédelmi szabályozások egy részét is, minthogy a városra kitalált rendszabályok vidéken leginkább csak ellenállást váltanak ki, hiszen az egyéni szabad cselekvést korlátozzák.

Benes mindazonáltal elismeri, hogy az egyre elfogultabb média is hozzájárul a vidék-város megosztottság mélyítéséhez. Kitér rá, hogy a jobboldali média előszeretettel játszik rá a gondoskodó állammal szembeni vidéki bizalmatlanságra. Ez pedig még Benes szerint is aggodalomra ad okot, hiszen kikezdi a vidéken is fontos és hasznos állami intézkedések, sőt az állam, mint olyan iránti bizalmat. Az állami túlszabályozás és a jobboldali sajtó hatására félő, hogy a vidékiek még azokat az állami intézményeket sem támogatják, amelyek számukra is előnyösek – bizalmatlanná válnak az állami egészségüggyel és az oktatással szemben is. Benes egyebek között ezzel magyarázza, hogy Amerikában vidéken az átlagosnál nagyobb a koronavírus elleni védőoltás elutasítottsága.