„Hisszük, hogy a nagyvállalatok piaci versengése elősegíti a társadalmi haladást. Klasszikus liberálisként egyúttal azonban veszélyesnek tartjuk a hatalom túlzott koncentrációját. Az üzletemberek keze mindig maguk felé hajlik, és minél közelebb kerülnek a kormányzathoz, annál nagyobb veszélyt jelentenek a gazdaságra és a politikára is” – olvassuk az Economistban.

A piacpárti hetilap kiáltványnak is beillő vezércikke arra reagál, hogy az amerikai nagyvállalatok rendszeresen kiállnak a progresszív csoportok faji és nemi ügyekben tett kezdeményezései mellett. Mint arról a Metazin is beszámolt, az elmúlt hónapokban az amerikai, sőt a világgazdaság meghatározó cégei álltak a demokrata párti kezdeményezések mellé. Ezt a magatartást sokan a baloldalon is haszonleső képmutatásnak tekintik, üres PR-fogásnak, nem pedig valódi társadalmi felelősségvállalásnak. A plebejus jobboldal az amerikai szuverenitást és a hagyományos értékeket veszélyeztető nagyvállalati összeesküvést kiált, míg egyes baloldali vélemények szerint a nagyvállalatok pusztán a változó társadalmi elvárásokra és a politikailag tudatos vásárlók igényeire reagálnak. A piacpárti konzervatívok statisztikákkal válaszolnak, elismerve, hogy az amerikaiak igyekeznek a vásárlással is kifejezni értékeiket, és támogatják a cégek társadalmi felelősségvállalását, ám a woke üzletpolitikát nem ennek tekintik, ami ezért piaci értelemben kudarcra van ítélve.

Elemzők egyúttal arra is felhívják a figyelmet, hogy a nagyvállalatok irányváltása mélyebb politikai átalakulást jelez. Thomas B. Edsall, a New York Times kolumnistája úgy véli, hogy a hagyományosan jobbra húzó nagytőke egyre inkább eltávolodik a Republikánus Párttól. Trump elnökségével ugyanis a jobboldalon erősebb lett a bevándorlásellenesség és megjelent a nagyvállalat ellenes retorika is. Igaz ugyan, hogy Trump jelentős kedvezményeket adott a nagyvállalatoknak és a gazdagoknak, ám bázisát a fehér kétkezi munkások adták. Ha így megy tovább, a Republikánus Párt „a Wall Street pártjából munkáspárttá válik” – véli Edsall. A nagyvállalatok pálfordulása a baloldalnak kedvezne, hiszen segítené kulturális térfoglalásukat, és minden bizonnyal több kampánytámogatásra számíthatnának, ám ennek ára lesz – figyelmeztet Edsall. A nagyvállalatok ugyanis  biztosan engedményeket kérnek majd cserében.

Az Economist is pontosan ettől tart. „A nagyvállalati befolyást egykor elítélő progresszívok ma kiállnak a nagyvállalatok mellett, a korábban hozzájuk dörgölődző republikánusok pedig el akarják hallgattatni őket.” A nagyvállalatok erősödése a politikai intézményrendszer meggyengülésének jele és egyben katalizátora is. Az amerikai demokratikus kapitalizmus sikere ugyanis az állam és a gazdaság viszonylagos elválasztásán alapul. Az Economist persze elismeri, hogy a globális gazdaságban az államnak és a nagyvállalatoknak együtt kell működniük. A klímaváltozással és az egyre komolyabb kihívással Amerika csak akkor veheti fel a harcot, ha az állam és a nagyvállalatok között összhang van. Ám a túl szoros összefonódás veszélyes, hiszen a nagyvállalatok saját céljaik érvényesítésére használhatják befolyásukat. Például így próbálhatják elkerülni a magasabb adóztatást. (Egyelőre még a baloldal korábbi énjét tükrözi Biden elnök adóreform-tervezete, amely adóemeléssel sújtaná a nagyvállalkozókat. Az elnök egyúttal szeretné elérni egy globális minimáladó bevezetését, hogy az amerikai nagyvállalatok hazájukban, és ne adóparadicsomokban adózzanak.) Az Economist mindenesetre a demokratákkal rokonszenvezik, és óva inti őket attól, hogy kiszolgáltassák magukat és az államot a nagyvállalatoknak. Ha az állam politikai megoldások helyett a piaci szereplőkkel akarja megvívni a kultúrharcot és felülkerekedni egyéb konfliktusaiban, annak a piac és a demokrácia egyaránt kárát látja.