Nyomtatás

Elitválság, mint a koronavírus mellékhatása

2021. június 8.

Egyre inkább úgy fest, hogy a korábban összeesküvés-elméletnek nyilvánított elmélet, miszerint a koronavírus laboratóriumi termék, igaznak bizonyul. Bár a paranoiást is üldözhetik néha, félő, hogy az eset tovább rombolja az elit tekintélyét.

Ha a laborszökevény-elmélet igaznak bizonyul, akkor politikai földrengésre kell számíthatunk” – olvassuk a Guardianben, a Metazinból is ismert Thomas Frank publicistától.

Az elmúlt hetekben újra szárnyra kapott a feltételezés, miszerint a koronavírus-járványt akár egy kínai laborból elszabadult vírus okozhatta. Maga Biden amerikai elnök, sőt a korábban a laborból való eredetet teljesen alaptalannak ítélő Anthony Fauci, az amerikai járványügyi hivatal vezetője sem zárta ki, hogy így történhetett. Annyi bizonyos, hogy Vuhanban folytak laboratóriumi kísérletek, amelyek a gyorsan mutálódó koronavírusok működését tanulmányozták. A Nature magazinban megjelent publikáció szerint az amerikai egyetemekkel együttműködő vuhani intézetben az embert megfertőzni képes mutánst hoztak létre denevérekből származó vírusokból. A kutatásokat az amerikai kormány jelentős pénzekkel támogatta, fittyet hányva a kockázatokra vonatkozó figyelmeztetéseknek.

Frank nem rejti véka alá, hogy ő maga is mereven elutasította a laborszökevény vírus lehetőségét. Bár egyáltalán nem konyít a virológiához, fenntartás nélkül elfogadta azok véleményét, akik összeesküvés-elméletnek nevezték a vírus mesterséges eredetét bizonygató állításokat. Visszatekintő önvizsgálatában Frank ezt mindenekelőtt annak tudja be, hogy Trump elnök is ilyesmit állított, ő pedig nyilván azt gondolta, hogy amit a volt elnök állít, az csakis ostobaság lehet, mint Trumpnak az a veszedelmes ötlete, hogy a vírust fertőtlenítő fogyasztásával győzzék le. A magabiztosabbak azt is tudni vélték, hogy Trump elnök rasszista megfontolásból okolja Kínát a vírusért. Már csak azért is, mert ezt a vádat szajkózta az értelmiség, benne a véleményformáló elittel és a kérdésben megszólaló tudósok nagy részével. Külön kínos, hogy a laborszökevény-elméletet leginkább cáfoló tudósok egy része kapcsolatban állt a vuhani intézettel.

Ha most mégis bebizonyosodik, akárha nem nyer kétséget kizáró cáfolatot a vírus laboreredetének elmélete, az elit tekintélye még tovább fog csökkenni. Frank utal rá, hogy a társadalmi elit renoméján az elmúlt évtizedekben komoly foltok estek, legutóbb a 2008-as gazdasági válság idején. Nem arról van szó, hogy az elit tévedett. A tudósok már a kockázatos kísérletek folytatásával is súlyos morális bűnt követtek el, a laboreredet elfedése pedig még annál is súlyosabb vétek. Az esetből sokan nem pusztán azt a következtetést vonják majd le, hogy a szakértők nem is értenek igazán szakterületükhöz, hanem hogy hibájuk palástolandó, még félre is akarják vezetni az embereket.