„Ha egy ablakot betörsz, akkor csak egy betört ablakot kapsz. Ha azonban rengeteg ablakot törsz be, akkor új lehetőségeket teremtesz” – olvassuk a Fantastic Anachronism közgazdasági blog eszmefuttatását a pusztító katasztrófák közgazdasági hatásairól.

Az eszmefuttatás kiindulópontja Frédéric Bastiat 19. századi közgazdász híres esszéje, amelyben megalapozta az alternatív költség fogalmát. Bastiat azzal a közkeletű szemlélettel szállt szembe, miszerint a pusztítás gazdasági szempontból előnyös lehet. Klasszikussá vált példájában a betört ablak ugyan nagy bosszúság és kiadás a kár elszenvedőjének, ám egyúttal munkát ad az üvegesnek, és gyorsítja a pénz körforgását. Bastiat szerint ez az elmélet nem vet számot azzal, hogy a károsult a betört üveg miatt elszalaszthatott egy lehetőséget: az üvegezés árát másra, akár sokkal produktívabb befektetésre is fordíthatta volna.

Az elmúlt években azonban számos kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a nagy volumenű pusztítás mégiscsak járhat rendszerszintű előnyökkel. A város épületeinek egytizedét elpusztító 1872-es bostoni tűzvész után néhány évvel jelentősen nőtt a leégett városrészeken fekvő telkek ára. Az esetet vizsgáló közgazdászok szerint azért, mert a teljes pusztítás után a semmiből, a legújabb technológiákkal és a legkorszerűbb igényeknek megfelelően lehetett hozzákezdeni az újjáépítéshez, és nem kellett a régi, elavult városszerkezethez igazodni. Hasonlóképp történt az 1906-os San Franciscó-i tűz után is: a városban, ahol hetven éve stagnált a népesség, hirtelen 60 százalékkal nőtt a lakók száma és vele a gazdasági aktivitás, hála a tűzvész utáni új városszerkezetnek és magas épületeknek. Egy friss kutatás szerint hasonló hatása lehetett London második világháborús bombázásának is, ahol az új üzleti negyedek létrejötte páratlanul gyors fejlődést indított. Sőt, a 2005-ös Katrina hurrikán nyomában is megfigyelhető volt, hogy két évvel a katasztrófa után a bérek magasabbak voltak New Orleans környékén, mint a hurrikán előtt.

Mint a Fantastic Anachronism megjegyzi, mindebből korántsem következik, hogy a gyorsabb növekedés érdekében érdemes felgyújtani a városokat. Egyrészt azért, mert abból, hogy a katasztrófák néhány esetben hosszú távon hasznot hoznak, még nem következik biztosan, hogy mindenhol előnyös következményekkel járnak – akár csak a hideg közgazdasági racionalitás szempontjából is. Másrészt a pusztítás még akkor is súlyos károkat okoz, ha a gyors növekedés később esetleg ellensúlyozza a veszteséget. A károk persze sokkal kisebbek, ha nem katasztrófa következik be, hanem tervezett, rendszerszintű reformok: az elavult technológiák és rossz városszerkezet tervezett átalakítása kevesebb kárral jár, mint a szőnyegbombázás. Hasonló a békés forradalmak esete is: például a kelet-európai rendszerváltás fizikai pusztítás nélkül is megnyitotta a gazdasági fejlődés lehetőségét. Mint Mançur Olson is rámutatott, ehhez az kellett, hogy összeomoljon a növekedést bénító járadékvadász rendszer és nómenklatúrája. Harmadrészt pedig csak akkor remélhető haszon a teljes átalakításból, ha van valamilyen terv, amely lehetővé teszi a gyors növekedést. Ha nincs, akkor a forradalmak pusztítása után is csak gyom nő a romokon, mint ahogyan a 20. századi kommunista fordulatok és Kelet-Európa második világháború utáni évtizedei szemléltetik – figyelmeztet a Fantastic Anachronism.